Az AC/DC gitárosa súlyos beteg

Egy közeli barátja szerint az AC/DC szélütésen átesett gitárosa, Malcolm Young olyan beteg, hogy többé nem tud koncertezni, és ez akár azt is jelentheti, hogy az együttes feloszlik.

Mark Gable, a Choirboys frontembere elmondta: Ausztrália legsikeresebb rockbandájának alapítója fizikailag nem képes folytatni a koncertezést, és valószínűleg több felvételt sem készít már – számolt be róla szerdán a brit sajtó. Gable az ausztrál ABC rádióban beszélt Malcolm Young betegségéről. "Úgy tudom, és ezt részben Young fia, Ross is megerősítette: Malcolm nem képes többé fellépni. Nemcsak azért, mert nincs jól, hanem azért, mert az állapota súlyos" – jelentette ki, és azt is hozzáfűzte, hogy "valószínűleg lemezfelvételt sem képes már készíteni".

Gable ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy Young betegsége miatt nem feltétlenül hagy fel az együttes a negyvenedik születésnapi turnéjának előkészületeivel, és a 2008-as Black Ice című lemeze utáni első új album elkészítésével. A világszerte több mint 200 millió lemezt eladó AC/DC legidősebb tagja Brian Johnson 66 éves, Cliff William basszusgitáros 64 esztendős, a gitáros Angus Young és a dobos Phil Rudd 59, Malcolm Young, Angus bátyja pedig 61 éves.

Angus Young 2011-ben cáfolta a banda visszavonulásáról felröppent híreket, és közölte, hogy új lemezen dolgoznak. Idén februárban aztán Brian Johnson arról beszélt, hogy az együttes egyik tagjának betegsége miatt el kellett halasztani a felvételeket, de májusban Vancouverben szeretnék elkezdeni a stúdiómunkát.

Johnson hangsúlyozta, hogy mivel fennállásuk 40. évfordulóját ünneplik, koncertezni is fognak, hogy megköszönjék rajongóik töretlen lelkesedését. Az ausztrál média ugyanakkor most felemlegetett egy állítólagos megállapodást, amelyet a banda tagjai kötöttek egymással, és amely arról szól, hogy egy tag kiesése esetén az együttes visszavonul.

Forrás: