Angelina Jolie levágatta melleit!

A híres színésznőn Angelina Jolie-n dupla más néven kétoldali masztektómiát – vagyis mellamputációt – hajtottak végre idén februárban. Jolie azért döntött a műtét mellett, mert egy vizsgálat során kiderült, hogy majd 90% esélye van a mellrák kialakulására.

Jolie az után hozta meg ezt a súlyos döntést, hogy kiderült hordozója a BRCA1 (breast cancer 1) génnek, amelyek mutációja összefüggésbe hozható az örökletes emlőrákkal. A három hónapos procedúra 2013. február 2-án kezdődött és április 27-én ért véget.

A New York Times-nak adott interjújában Jolie elmondta, hogy az orvosok a mellrák mellett 50% esélyt adtak arra, hogy petefészekrák is kialakuljon nála. Ekkor döntötte el véglegesen, hogy alá veti magát a megelőző dupla masztektómiánek.

angelina_jolie_marcheline_bertrand

A dupla masztektómiának köszönhetően az esélye a mellrákra 87%-ról 5%-ra csökkent. A döntésben az is megerősítette a színésznőt, hogy édesanyja petefészekrák következtében hunyt el, mindössze 56 évesen.

Jolie saját elmondása szerint párja Brad Pitt nagyon megértően viselkedett vele és támogatta a döntésében. Sőt kiemelte, hogy gyerekei – Madox (11), Pax (9), Zahara (8), Shiloh (6), Knox és Vivienne (4) – is erőt adtak neki. A procedúra ideje alatt a színésznő egyébként folytatta munkáját, mindennapi életét

Jolie emellett nagyon boldog, hogy meghozta ezt a döntést, mert így kevésbé kell aggódnia amiatt, hogy a gyerekei anyuka nélkül nőnek fel. Pitt végig ott volt Jolie mellett az eljárás, a kórházi kezelések alatt. Talán ennek is köszönhető, hogy a színésznő nem érzi úgy, hogy veszített volna nőiességéből. Jolie azért is állta a nyilvánosság elé, és fedte fel három hónapos kálváriáját, hogy bíztassa a hasonló helyzetben lévő nőtársait.

Mi az a megelőző masztektómia?
A megelőző masztektómia egy műtéti eljárás, aminek lényege, hogy az egyik vagy mindkét mellett sebészileg amputálják, ezzel csökkentve a mellrák kialakulásának kockázatát.
A teljes masztektómia lényege, hogy az orvosok eltávolítják az egész mellet, mellbimbót. A bőr alatti masztektómia lényege, hogy az orvos a mellszövetet távolítja csak el, a mellbimbót nem.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.