Sipos F. Tamás – Kirámolni a telet!

Sipos F. Tamás énekes a “Nincs baj baby” dalának köszönhetően örökre beírta magát a zenetörténetbe. Ezúttal a tavaszi nagytakarításról beszélt.

"Nekem az első gondolatom így tavasz környékén: A telet kirámolni a garázsomból – amit már megtettem március elején, amikor volt egy kis jó idő. Akkor felvillanyozva ezt megoldottam, de most ugyanúgy néz ki megint. Általában, ha takarítás, és nagytakarítás, akkor az ilyen fajta férfias részét én szoktam megfogni.”

„Ha kell, ha nem, a tavasz hozza az új ihletet is. Február közepén már ültem biciklin is, akkor beütött egy kis jó idő, és van egy nagyon jó zenész cimborám, akivel én aktívan szoktam tekerni. Idén még nem jelentkezett, érezte, hogy a kemény télnek folytatása várható. Azt is nagyon jól tudom – ismervén saját magam -, hogy az a boldogsághormon kupac, ami a tekerés közben megteremtődik bennem, az generál némi gondolat elindulást is."

Sipos F. Tamás énekes 1964-ben született Budapesten, ennek ellenére elete első 6 évét Párizsban töltötte, majd Rómába utazott családjával. Közgazdasági érettségije van és fogtechnikusként végzett.

sztarportre2

Forrás: