Oszter Alexandra halálos betegségei

A művészcsaládba született Oszter Alexandra két súlyos betegségen is átesett. Az egyik a Legionelle
Fertőzés, a másik az agyhártyagyulladás. Erről is beszélt a művésznő a napidoktor.hu-nak

Oszter Alexandra művészcsaládba született. Édesapja Oszter Sándor színész, édesanyja Failoni Donatella zongoraművész. Hosszú idő telt el, míg rátalált az élet napos oldalára. Színész és képzőművész egy személyben. Két éves kisfiát egyedül neveli.

Hogy vagy?

Most hál istennek jól. Életem során volt két halálos betegségem. Az első egy Legionelle nevű fertőzés, amit a légkonditól kaptam. Hónapokig tartott, de kigyógyítottak. A másik, ha lehet még súlyosabb volt: 2003-ban kaptam egy agyhártyagyulladást.

Mióta felgyógyultam megváltoztam. Azóta a természet minden pillanatát élvezem, óriási életöröm uralkodott el bennem. Elkezdtem tisztelni és szeretni az életet, és még nagyobb alázattal viseltetni a természet iránt.

gyogynovenyek8

És mit teszel azért, hogy ne romoljon el a közérzeted?

Sok teát iszom. Van egy nagyanyám, akitől sokat tanultam a fűről, fáról, virágról. A következő teák vannak a polcomon: zsurló, hársfa, pásztortáska, cickafarok, csalán, menta.

A pásztortáska például mire jó?

A női szerveknek. A pakolásokat is a természet növényeiből készítem: élesztőt kikeverek rozmaringgal, citromot nyomok bele, meg egy kis uborkát préselek hozzá. Isteni.

Mozgás?

Hetente háromszor futok. Sok zöldséget, salátát eszem. Olasz származású anyukámtól megtanultam az olasz saláták készítését, vadász apukámtól pedig rengeteg vadhúst kapok. Ha nem lennék babonás, azt mondhatnám: most minden rendben van körülöttem!

Forrás: