Barabás Évi szájjal fest

Különleges élményben volt részük a hírességeknek, hiszen eddig mindig a kezükkel festettek.

Most azonban megtapasztalták, mit tudnak kihozni magukból akkor, ha a szájukkal vagy a lábukkal kell ecsetet ragadni. Sőt, hogy még jobban átérezzék a kiállító művészek helyzetét, még a kerekesszékbe is beleültek.

Barabás Éva, Csonka András, VV Attila és Müller Attila rendkívüli tárlatvezetésen vett részt a Magyar Nemzeti Galériában látható Újrafestett valóság című kiállításon. A sérült és ép művészek közös munkájából, a Poli-Farbe falfestékeivel újraértelmezett alkotásokat látva kipróbálták, milyen kerekesszékkel közlekedni, és próbára tették tehetségüket: szájjal és lábbal festettek.

„Igazán közel érzem magamhoz a festészetet, mert 18-20 éves koromig nagyon sokat festettem. Gyerekkori hóbort volt, és teljesen indokoltan fel is hagytam vele. Itt most mindenki megtapasztalhatta, hogy a kézügyesség csak egy szóbeli kifejezés, és abszolút nem a kezünk ügyességén múlik, hogy művészeti alkotások szülessenek, hanem inkább az elme, és a kreativitás kifejezőképességén. A kéz, a láb, vagy a száj csak eszközök, és egy igazi művészt nem akadályozhat az alkotásban az, ha kezek nélkül született. Minden fejben dől el. Mi is kipróbáltuk a szájjal festést és csak ákombákomokat készítettünk, de ugyanaz sikerült kézzel is, mivel nem vagyunk képzőművészek, hiába használtuk kezünket-lábunkat, nekünk ez most nem jött össze. De nagyon örülök, hogy itt lehettem veletek ezen a délutánon” – mondja VV Attila.

vvattila

Csonka András nem érzi magát tehetséges festőnek, de a szájával még nehezebb volt dolgoznia.

„Kis híján értelmezhetetlen dolgot készítettem, ha mégis nagyon szeretném meghatározni, mit festettem, akkor egy maszknak nevezném. Roppant nehéz volt, éppen ezért nagyon csodálom a sérült festőket, mert ők mesés képeket tudnak alkotni, úgy, hogy a mindennapi teendőkben sincs könnyű dolguk. Hiszen kerekesszékkel alig lehet akadálymentesen közlekedni, tehát még azzal is meg kell küzdeniük, hogy eljussanak oda, ahová szeretnének” – mondja az RTL II műsorvezetője, aki kipróbálta, milyen kerekesszékben közlekedni.

Barabás Éva és Müller Attila igazi csapatként dolgozott, ledobták cipőiket, és a lábukkal festettek egy kubai tengerparti képet

„Bár a közös alkotásunk könnyedséget tükröz, a munka egyáltalán nem volt könnyű, mert nem csupán suta volt a lábam festés közben, hanem be is görcsölt. Fark László lábbal festő művész tanácsára változtattam a lábtartásomon, és utána jobb lett. A kerekesszékhez is hozzá kellett szoknom, egyszer hanyatt is vágódtam vele, de aztán belejöttem, hogyan kell irányítni” – mondta Müller Attila.

csonkaandras1

„Iskolás koromban szívesen rajzoltam, ezért szakkörre is jártam, és azért szerettem, mert teljesen kikapcsolt, egy más világba repített. A napi rohanásban sajnos nem adatik meg, hogy rajzoljak, ezért most külön öröm volt egy kicsit festegetni, nagyon feltöltött! Csodálattal néztem a sérült festők alkotásait, mert döbbenetes, hogy a szájukkal vagy a lábukkal milyen remekműveket készítenek. Egyben nagy öröm is, mert azt mutatja, hogy a testi fogyatékosságtól függetlenül a szellem és a fantázia szabad, és sikerül nekik olyan eszközt találniuk, amivel képpé tudják varázsolni” – tette hozzá Barabás Éva, az RTL Klub műsorvezetője.

Forrás: