Meghalt Robin Gibb

2012. május 20-án vasárnap elhunyt Robin Gibb a népszerű The Bee Gees együttes tagja. Az énekes már egy éve küzdött májrákjával

A legendás The Bee Gees együttes zenészét 62 éves korában ragadta el a gyilkos kór. Gibbnél 2011 első felében diagnosztizálták a májrákot. Az énekes korábban bevallotta, hogy attól fél, hogy őt is ugyanaz a kór emészti, mint egykori ikertestvérét. Maurice Gibbet 2003-ban szívroham vitte el, de akkor már hosszú ideje bélproblémákkal küzdött.

A vastagbél elzáródása miatt kellett megműteni, és ez a beavatkozás volt az, amit a szíve már nem bírt el. Néhány nappal ezelőtt légcsőmetszést kellett végrehajtani a zenészen, így utolsó óráiban már csak pislogással tudott kommunikálni.

bee_gees

Robin Hugh Gibb (1949. december 22. – London, 2012. május 20.) A Brit Birodalom Érdemrendjével kitüntetett énekes és dalszövegíró, a Bee Gees együttes tagja. A Man sziget fővárosában, Douglasben született. Maurice Gibb ikertestvére, Barry Gibb öccse, Andy Gibb bátyja.

A Bee Gees tagjai közül a legsikeresebb szólókarrier az ő nevéhez kötődik. A trió Ausztráliában alakult, nagyobb sikerük azután lett, hogy visszatértek Angliába.  A The Bee Gees együttes minden idők egyik legsikeresebb popzenekara, többszörös Grammy-díjas

45 éves pályafutásuk alatt a Gibb fivérek 19 dala vezette a slágerlistákat. Albumaikból több mint 120 millió példányt adtak el a világ országaiban, kislemezeikkel együtt közel 200 millió példányban vásárolták meg lemezeiket.

Forrás: