Fantasztikus szex, rossz időzítéssel

Van, hogy a vágy olyankor tör ránk, mikor arra legkevésbé számítunk – vagy éppen a legkevésbé alkalmas. Ilyenkor nehéz ellenállni, és előfordul, hogy semmi sem tántoríthat el attól, hogy épp akkor és adott pillanatban szeretkezzünk párunkkal.

A Durex kisfilmjének szereplőivel egy ártatlannak tűnő, ámde érzéki érintés miatt épp egy temetés előtt történik mindez, és kerülnek emiatt kínos szituációba. Hogy lehet ez? A kérdésre Dr. Erős Erika, a Durex szexuálmedicina szakértője (FECSM) válaszol, akitől megtudhatjuk, hogyan kerülhetünk izgalmi állapotba egy olyan helyzetben is, amikor józanul átgondolva eszünkbe sem juthatna a szex.

A szexuális vágyat számos hatás ébresztheti fel. A szakértő szerint azonban a szexuális „felhúzottság” legfontosabb alapja az egymás iránt érzett szerelem. Persze, számos egyéb oka is lehet, mint például a bemutatott megrázó helyzet, amikor a szerelmespár korábbi közös katartikus élménye és az egymás iránti folyamatos vágy adhatja az alapot a furcsa időzítésre.
Néha azonban egy ártatlannak induló érintésnek is lehetnek nem várt következményei. „A szexuális agyi izgalom legfontosabb befutó pályája mindkét nemnél a tapintás, illetve a szaglás. A videóban is ez a kulcs élmény, ami a szeretkezéshez és az azt követő beteljesüléshez vezet. Utóbbi, amelyet az arcukon látható kifejezés is tükröz” – mondta a videó kapcsán Dr. Erős Erika, a Durex szexuálmedicina szakértője (FECSM).

„Egyébként, a fantáziában megjelenő izgató kép is felizgulást idézhet elő” – tette hozzá a szakértő. A férfiaknál a vágy beindítója ugyanis sokszor a látvány, ők a nőknél erre érzékenyebbek. A nők viszont a gyengédségre vágynak az együttlétben. „A filmbeli helyzetben elképzelhető, hogy a szomorúságában vigaszt, pozitív élményt kereső nő ezekért az érzésekért simogatja meg a férfit, vagy együttérzését fejezné ki párja felé. Ő viszont ettől lázba jön.”

Hiába, ha ránk tör a vágy, gondolhatunk bármire – szandál zoknival, nyers hal, vagy behívhatunk számos egyéb vágyölő képet elménkbe – néha az sem tántoríthat el bennünket attól, hogy félre húzzuk az autót, beosonjunk egy félreeső szobába és egymásnak essünk párunkkal. De ez így van jól, ettől lesz izgalmas és kalandos a szerelmünk.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.