Hogy még jobb legyen a szex!

A szeretkezés evolúciós és történelmi szempontból elsődlegesen a fajfenntartást szolgálta, de az embereknél napjainkban ennél sokkal összetettebb – több funkciót tölt be.

A feszültségoldás, az örömszerzés, az önértékelés-jóllét fokozása, a kommunikáció egyaránt célja a szexualitásnak. Elsőrendű szerepe mégis a kötődés megélése, amely az emberi lélek elemi szükséglete. Az anya és csecsemője közötti mély kötődés nélkül nincs egészséges személyiségfejlődés, és szeretkezés nélkül is nehezen képzelhető el egészséges lélek és párkapcsolat – WHO egészségdefiníciója szerint.

Természetesen, nem csupán a szex megléte a szükséges faktor, hanem annak minősége, örömteli volta is fontos mutatója a párkapcsolat működésének. Jogos tehát az igény, hogy megértsük a szex működését: milyen szakaszok, hatások befolyásolják annak minőségét. Ez a küldetése a szexuális orvoslás tudományának, de erős igénye a boldog párkapcsolatra törekvő mindennapi embernek is.

A szexuális aktust több évtizede próbálkoznak különböző modellekkel ábrázolni. Az utóbbi években a kutatások csak még jobban megerősítették azt a tényt, ami tulajdonképpen eddig is nyilvánvaló volt, hogy nem vagyunk egyformák: a férfiak és a nők másképpen működnek.

A legszemléletesebb modell az úgynevezett „kettős hatás” modell. E szerint, az emberek valamennyi cselekvését az agy két szisztémájának az aktiváló és a gátló rendszernek az együtthatása határozza meg. Igaz ez a szexre is. A hatások eredője változik élethelyzet, életszakasz, kor és nem szerint is. Általánosságban igaz, hogy a férfiaknál az aktiváló rendszer van túlsúlyban, míg nőknél, a gátló rendszer.

Vagyis leegyszerűsítve, spontán a nő nem akarja a szexet, csak ha adottak a feltételek: érzelmileg stabil, biztonságos párkapcsolat és intimitás. A férfiaknál ezzel szemben csak azért létezik gátló rendszer, hogy a szex ne tartson örökké! Igaz, hogy a kultúra erősen befolyásolja ezt az alaphelyzetet, így az emancipált, karrier-centrikus nők kevésbé különböznek a férfiaktól.

szex

A szex beindulásához általában inger kell, amely aktiválja a vágyat. A férfiaknál, főleg fiatal korban, spontán is jelentkeznek szexuális gondolatok – naponta akár többször is. De bármennyire meglepő, a kutatások szerint még az 50 éves férfiaknak is több mint 90%-a, a 70 évnél idősebbeknek pedig 70%-a hetente többször gondol a szexre. A nőknél azonban, a spontán szexuális gondolatok általában csak egy új kapcsolat esetén, és annak az első időszakában jellemzők. Ezért fogalmazódik meg az a vád, hogy a nők a szexet a férfiak manipulálására használják.

A nők a szexben inkább reaktívak, azaz megfelelő hatás kell a szexuális vágy beindításához. A nőknél ez a gyengédség, az intimitás és a férfi szenvedélye, vagyis a nő arra vágyik, hogy vágyjanak rá. A férfiaknál a vágy jellemzően vizuális inger: a csinos, vonzó külsejű nő beindítja a megszerzési, birtoklási vágyat.

A motiváció is különböző a nemeknél. A férfi örömet, hatalmat, élményt és behatolást akar, a nő pedig, szeretetet, figyelmet és a kapcsolat megerősítését reméli a szeretkezés által.

Az aktus dinamikája alapvetően négy lépésből épül fel. Ezek: izgalmi fázis, plateau (magas izgalmi szint), orgazmus és ellazulás. Ez az úgynevezett lineáris modell elegendően leírja a férfiaknál a szexuális aktust. A nők jelentős részénél azonban szexuális izgalom önmagától nem, csak válaszreakcióként alakul ki. Az aktus lépései a nőknél oda- és visszahatnak egymásra, így leginkább egy kör-körös modellt formálnak, ahol bármely szakasz zavara képes blokkolni a teljes folyamatot.

Normál esetben a szexuális izgalom fokozatosan emelkedik, elér egy tartósan magas szintet (plateau), majd orgazmussal oldódik. Ezt követően egy ellazulás lép fel, pihenés és regenerálódás szükséges, amely néhány perctől akár 12 órás időtartamig terjedhet. Bár, a nők egy része nem igényel szünetet, halmozott orgazmusra is képes.

Az aktus hossza a behatolás és az elélvezés között férfiaknál 6-8 perc között van a világátlag szerint. Tehát, a nőnek is ennyi idő jut?! Pedig, a szakaszok időbeli eloszlása különböző a nemeknél. A férfiaknál az izgalom gyorsan (1-2 percen belül) emelkedik, ezt követi a plateau és viszonylag gyorsan az orgazmus. Ha 20 percnél hosszabb idő szükséges az orgazmushoz a férfinél, akkor már nehezített orgazmusról beszélünk. A nők izgalmi görbéje időben elnyújtottabb mind a plateau, mind az orgazmus eléréséhez több időre van szükség.

szerelem

A női orgazmus nem egyszerű reflex. Az erogén izgalmi pontok sokfélék, a legáltalánosabb a hüvely és a csikló, ez utóbbi a legjobban beidegzett, így a legérzékenyebb. Mégis a legfőbb erogén szerv az agy. A nők kb. 20%-a szenved orgazmus-zavarban, ugyanakkor a nők egy része képes csupán fantáziálás révén (pl. álomban) orgazmust elérni. Az önismeret, a saját élmény, az érettebb személyiség meghatározó az orgazmus-készségben.

Vizsgálatok azt igazolták, hogy általánosságban legalább 5 perc körüli időt igényelnek a nők arra, hogy „felhúzott” állapotba kerüljenek. Az eddig elmondottakat végiggondolva, a férfi addigra már be is fejezi a történetet. Nem is szólva a férfiak leggyakoribb szexuális panaszáról a korai magömlésről, amely közel 1/3-ukat érinti legalább életük egy szakaszában. Ilyenkor az elélvezés 1,5 vagy 1 percen belül történik meg. A probléma felmerülésekor sok esetben biológiai adottság áll, ami minden kapcsolatnál és minden együttlétnél hasonló „eredményt” ad.

Napjainkban nyilvánvaló az a jelenség, hogy a férfiak orgazmus-élményét erősen meghatározza a partnerük öröme is. Mintegy tükörként használva az orgazmus jeleit mutató női arcot, a férfi igazán így éli át a testi szerelem boldogságát. Az igazi csúcs pedig, amikor a beteljesülés egyszerre következik be, ez igen gyakran megfogalmazott vágy a párok részéről.

Forrás: