Inkább a nők szextingelnek

Az angol „szextingnek” hívja azt az egyre elterjedtebb elfoglaltságot, amikor valaki csábító képet küld magáról telefonon vagy e-mailen keresztül. Némileg meglepő, hogy főleg a nők művelik.

A kutatók több mint ötezer ember szokásait vizsgálták, akik mind regisztrált tagjai voltak egy olyan honlapnak, amely házas embereknek segít partnert találni. Úgy tapasztalták, hogy a két nem tagjai egyenlő arányban hajlamosak megcsalni a társukat. Kétharmaduk viszonya megmaradt az online világon belül, egyharmaduk azonban a való életben is folytatta a kapcsolatot, főleg az idősebbek köréből.

Fotó: 123rf.com

A kutatók, Diane Kholos Wysocki és Cheryl Childers felhívták a figyelmet, hogy az internet térhódításával jelentősen könnyebbé vált a félrelépni szándékozók dolga. Ma már egyre többen kezdik itt a kapcsolatot, és legtöbben nem szeretnének megállni ezen a szinten. „Kutatásunk azt mutatja, hogy megváltozott az ismerkedés módja. Noha a közösségi oldalakat egyre többen használják társasági élet élésére, mindenki vágyik valódi kapcsolatokra, hiszen az ember társas lény.” – vélik a kutatók. Az eredmények a Sexuality and Culture című online folyóiratban jelentek meg.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


2 hozzászólás

  1. janika

    mongyuk ha ez a csábíttó kép ami itt van akkor inkább menekülnék az ijeccségtől. még csak egy füstokádó láncfűrész hiányzik a pszihopata nő kezéből

  2. ukotaf

    “Némileg meglepő, hogy főleg a nők művelik”.
    Mi ebben a meglepő? Mást sem csinálnak egész nap…