Kávé + szex = stroke

Holland kutatók szerint a kávé, a szex és az orrfújás is megnövelheti a stroke egyik típusának kockázatát.

A Stroke folyóiratban megjelent, 250 résztvevővel készült tanulmány az agyi érkatasztrófa nyolc kockázati tényezőjét azonosította, melyek mindegyike megnöveli a vérnyomást, ami a vérerek szétrobbanását okozhatja. A brit Stroke Társaság azonban úgy véli, további kutatásokra lesz szükség annak kiderítéséhez, hogy ezek a kiváltó tényezők okozzák-e a ruptúrát.

Nagy-Britanniában több mint 150 ezer ember kap stroke-ot évente, amelyek közül közel 29 ezer esetet agyvérzés okoz. Vérzés akkor következik be, amikor egy meggyengült ér kireped, ami agykárosodást vagy halált okozhat.

agy58

Az Utrechti Orvostudományi Egyetem kutatói 250 beteget vizsgáltak három évig a ruptúrák kiváltó okainak azonosítása érdekében. Kiderítették, hogy az agyi aneurizmák több mint 10 százalékáért a kávé volt felelős. Bár a kávét fogyasztó személyekben csak 1,7-szer nagyobb volt a kockázat, a többi kockázati tényezőnél gyakoribbnak számít. Az ijedtség több mint 23-szorosával növelte a kockázatot, ez azonban az esetek csupán 2,7 százalékáért volt felelős.

Dr. Monique Vlak, a tanulmány vezetője így nyilatkozott: „Mindegyik kiváltó tényező hirtelen és rövid időre megnöveli a vérnyomást, ami az aneurizma kiszakadásának egyik lehetséges közös oka lehet.” A szerzők hangsúlyozták, hogy bár minden ötvenedik emberben kialakul agyi aneurizma, csupán néhány esetben történik ruptúra. A szakértők azt javasolják, hogy a koffeinfogyasztás csökkentésével, vagy a nem kiszakadt agyi aneurizmával rendelkező, székrekedéses betegek laxatívumokkal történő kezelésével csökkenteni lehet a koponyaűri vérzés kockázatát.

Forrás: