Virágparádé a tányéromon – ehető vadnövényeink

Árokpartokon, mezőkön, útszéleken, erdők alján, vagy éppen a kertünkben nőnek vadon – pl. a mályvafélék, a bársonyvirág, a libatop, a csalánfélék – amelyeket sokszor „gaznak” vélünk, és nem is gondolnánk, hogy emberi fogyasztásra alkalmasak, esetleg még gyógyhatásuk is van.

Kezdjük el magunk gyűjteni!
Mezőkön, réteken, vízpartokon járva, kirándulások alkalmával könnyedén beszerezhetjük a számunkra kedves virágokat, bogyókat, salátaféléket. A növények gyűjtésére általában igaz, hogy csakis városoktól, kipufogógáztól, ipartelepektől távol lévő helyről szedjük a teljesen ép, nem sérült növényeket.

Sokunknak az első, és néha az egyetlen felismerési segítségünk egy fénykép, egy rajz, egy szöveg. Az élő találkozás, az illatok, ízek azonban fontos része egy-egy növény megismerésének, sokat elárul a környezet, amelyben él. Színük, formájuk, tapintásuk – hogy lágy vagy érdes, bolyhos vagy sima – az illatuk – édes, szúrós, jódos vagy kámforos – olyan jellemzők, amikre odafigyelve sokkal inkább érezzük, mit tartogat számunkra egy növény.

A növények felhasználása
Minden növénynek egyedi ciklusa van, így nem mindegy, hogy mikor szedjük.
Egyes növényeket vagy bizonyos részeit tavasztól őszig gyűjtsük – főleg a virágokat, leveleket -, a gyökereket, gyümölcsöket pedig inkább ősztől tavaszig. A frissen vagy salátaként ehető növényekből csak annyit szedjünk, amennyit el is fogyasztunk, mert nem lehet hosszú ideig tárolni őket.
A gyógynövények többek között arra is tanítanak minket, hogy cselekedjünk, és ne halogassuk! Ha például elmulasztjuk a megfelelő időpontot, akár egy évet is várhatunk a következő gyűjtési lehetőségig. Csak olyan gyógy- és vadnövényeket gyűjtsünk, amelyeknek ismerjük hatását és 100% biztonsággal felismerjük” tanácsolja Gonda Mónika fitoterapeuta.

A legtöbb vadnövénynek igen markáns íze van, ezért legjobb, ha köretként, vagy adalékként, fűszerként (leginkább a magokat és a gyökereket), vagy ízesítőként (a leveleket) használjuk. Bizonyos növényeket nyersen, salátaként fogyaszthatunk, másokat kizárólag megfőzve. Vannak, melyeknek csak egyes része fogyasztható, míg a többi mérgező. Általános szabály, hogy a vadnövényeket kis mennyiségben szabad fogyasztani. Az azonosításban és az elkészítés, felhasználás módozataiban is segítséget ad az Ehető vadnövények című könyv.

Néhány fontos tanács:

  • csak azt szedjük le, amit pontosan be tudunk azonosítani
  • légszennyezettségtől mentes helyen gyűjtsük a növényeket
  • ügyeljünk rá, hogy ne sodorjuk veszélybe a növényt, hagyjuk meg a lehetőséget a szaporodásra. Csak néhány levelet szedjünk le, vagy a gyökér fölött vágjuk le a növényt.
  • a fiatal leveleket válasszuk, melyek lágyabbak és nem annyira markáns az ízük
  • papírzacskót, vagy még inkább vesszőkosarat használjunk a gyűjtéshez (ne műanyag zacskót, melyben hamar megindul a bomlás)
  • minden egyes begyűjtött növényt a helyszínen tisztítsunk meg. Így elkerülhetjük, hogy a föld, a szennyeződések és a sérült növényrészek az egészségesek közé keveredjenek.

Fehér árvacsalán leves
Hozzávalók: 7 db leveles fehér árvacsalán-szár (csak a leveleket használjuk), 4 szem burgonya, 2 szál sárgarépa, 1 szál póréhagyma, 10 cl tejföl
Elkészítés: Lassú tűzön főzzük meg együtt a feldarabolt zöldségeket egy liter vízben, sózzuk, borsozzuk. Turmixoljuk le, majd keverjük hozzá a tejfölt.

Spinach Cream Soup

Csokoládés körte gyömbérgyökérrel ízesítve
Hozzávalók: 5-6 db körte, 1-2 db erdei gyömbérgyökér, 20 dkg étcsokoládé
Elkészítés: Pároljuk meg a meghámozott körtéket. Negyed liter vízben 10 perc főzéssel készítsünk főzetet a gyökerekből. Szűrjük le. A főzettel olvasszuk fel a csokoládét. A körtét tegyük öblös tányérba, és csorgassuk rá a gyömbérgyökeres csokoládét.

pears with flaked almonds and chocolate sauce
Vadvirágos pipacstőrózsa saláta
Hozzávalók: 25 dkg pipacshajtás, 1 fej apróra vágott vöröshagyma, 1 szeletekre vágott avokádó; öntethez: 1 evőkanál balzsamecet, 2 evőkanál citromlé, 4 evőkanál olívaolaj, 1 kávéskanál mustár, só, bors, a szezon virágai: mezei zsálya, kányazsombor, mustárkel, ebnyelvűfű, napraforgómag
Elkészítés: Salátástálban keverjük össze a friss hajtásokat, a hagymát és az avokádót. Locsoljuk meg az elkészített öntettel, és alaposan keverjük össze. Ez a saláta remek kísérője lehet a szárnyas májnak.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.