A gyerekeknek is magas a koleszterinszintje

Az egy-három éves magyar gyermekek fele a maximálisan ajánlott felső határértéknél is több koleszterint fogyaszt, így a későbbi magas szintet már ilyen kicsi korban megalapozzuk – derült ki Magyar Gyermekorvosok Társaságának felmérésből.

Magyarországon minden második felnőttnek magas a koleszterinszintje, ez a szív- és érrendszeri megbetegedések leggyakoribb kiváltó tényezője. A szakértők régóta hangsúlyozzák, hogy oda kell figyelni a táplálékkal felvett koleszterin mennyiségére, hiszen a máj maga is termel koleszterint.

Megdöbbentő adat, hogy az egy-három éves magyar gyermekek ötven százaléka a rossz “felnőtt étrend” miatt a kritikus felső határértéknél is több koleszterint fogyaszt, így a későbbi magas szintet már ebben a korban megalapozzuk. A zsírosabb húsok, a sovány helyett a zsírban gazdagabb felvágottak, húskészítmények, valamint a magas zsírtartalmú tejek és tejtermékek a koleszterinbevitel fő forrásai a gyermekeknél is.116801A felmérés szerint a kicsik átlagosan nyolcvan százalékkal több húst és háromszor annyi húskészítményt kapnak, mint amennyi ajánlatos  volna – közölte a felmérés kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel. A szülők számos táplálási hibát ejtenek a fejlődés szempontjából kritikus második és harmadik életévben, pedig a kisgyermek nem ehetné mindig ugyanazt, mint a felnőttek.

A korosztály táplálásának nagy hiányossága, hogy a gyermekek közel fele nem kap eleget a védekezőképesség fenntartásához és a vas felszívódásához szükséges C-vitaminból, huszonnégy százalékuk pedig kórosan keveset fogyaszt. Megoldást jelenthet a kicsik számára kifejlesztett koleszterinszegény, de vitamindús élelmiszerek fogyasztása, sok zöldség és gyümölcs, valamint a kíméletes konyhatechnológiai eljárásokkal készült ételek.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.