A férfiaknak gyakrabban van fogínysorvadása

A Marylandi Egyetem fogorvosi karának kutatói elkészítették az első tanulmányt, ami figyelembe veszi a nemi hormonokat. A férfiaknál a krónikus ínysorvadás megállapításaik szerint sűrűbben fordul elő.

A hatékonyabb intézkedések és a kockázati becslések modellezésének érdekében Harlan Shiau és Mark Reynolds elkészítették az első, a krónikus periodontitis azaz, ínysorvadás fejlődésének a nemek közötti különbségeket vizsgáló tanulmányát.

A szerzők a nemi különbözőség biológiai alapjaira, vagy az érzékenység különbözőségeire kerestek bizonyítékot férfiaknál és nőknél egyaránt. Kiderítették, hogy a nemi hormonok többféleképpen is hatással vannak a szájüregi gyulladásra az immunrendszeren keresztül. Eredményeik azt is mutatják, hogy a nemek közti eltérő kockázatoknak genetikai okai lehetnek.14395?A gének eloszlásának nemi különbözősége, a nemi hormonokra a férfi és női szervezetben adott eltérő válasz mind szerepet játszhat a krónikus periodontitis nemek közötti eltéréseiben.? – mondta el Shiau. A jelenlegi vizsgálatukat megelőzően a kutatók áttekintették az eddig megjelent, a krónikus perodontitis előfordulásával foglalkozó tanulmányokat.

Már ekkor megállapították, hogy a férfiaknál nagyobb a betegség kialakulásának kockázata, mint a nőknél, ezért keresték a lehetésges okokat. Az eredmények a Journal of Periodontology folyóiratban olvashatóak.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.