Az elhízottak műtéte életmentő lehet

A gyomorszűkítés és a gyomorballon akár az életét is megmentheti az elhízott embereknek.

A kórosan elhízott emberek évekkel növelhetik várható élettartamukat, ha úgynevezett bariatrikus műtétnek vetik alá magukat – állapították meg gyomorszűkítő és gyomorballont elhelyező eljárások klinikai tesztjeinek áttekintése alapján olasz kutatók. A Milánói Egyetem két munkatársa – Antonio Pontiroli és Alberto Morabito – nyolc klinikai próba eredményét vetette össze. Az eredeti tanulmányokba összesen negyvennégy ezer kórosan elhízott embert vontak be, akik közül mintegy tizennégy ezer esett át bariatrikus műtéten, a többiek pedig a kontrollcsoportot alkották.16351A páciensek egészségi állapotát átlagosan hét és fél évig követték nyomon. A tanulmányok követési ideje alatt háromezerháromszáz haláleset történt: a műtéten átesettek 2,8 százaléka halt meg, míg a többi elhízott páciensnek 9,7 százaléka. Az Annals of Surgery című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány szerzői megjegyzik, hogy bár a műtéteknek is van kockázatuk és lehetséges szövődményeik, a bariatrikus sebészet igen hatékony módszer a kóros elhízás kezelésére.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.