Rémisztő szolárium!

Egy új kutatás ismét kimutatta, hogy azokra a nőkre, akik szoláriummal próbálják megőrizni napbarnított színüket, a bőrrák megnövekedett kockázata leselkedik.

Az új eredmények újfent azt mutatják, hogy a szolárium ugyanolyan káros lehet, mint a túlzott napozás.Számos kutatás kimutatta már a szolárium és a bőrrák kockázatának összefüggését, és az amerikai Nemzetközi Rákkutatási Hivatal a humán karcinogének között tartja számon a mesterséges UV sugárzást. Nem mindegyik tanulmány mutatta ki azonban azt, hogy a szolárium kockázatnak számít. Ráadásul a leggyakoribb bőrráktípussal, a bazálsejtes karcinómával való összefüggés sem volt egyértelmű.

A Journal of Clinical Oncology legújabb számában publikált tanulmányban a Harvard Egyetem Orvostudományi Karának kutatói Jiali Han vezetésével közel 730 ezer amerikai ápolónő adatait elemezték egy 20 éves vizsgálatból. Az eredmények szerint azokban, akik fiatalabb korukban gyakrabban használták a szoláriumot, nagyobb volt a valószínűsége a bőrrák, különösen a bazálsejtes karcinóma kialakulásának.

napozas25

Azokban a nőkben, akik középiskolás koruktól 35 éves korukig évente legalább négyszer mentek szoláriumba, 15 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki bazálsejtes karcinóma, mint azokban, akik egyáltalán nem jártak barnulni. Melanóma és laphámsejtes karcinóma esetében is hasonlóan alakult a kockázat, bár a melanóma esetében az eredmény nem számított statisztikailag szignifikánsnak, vagyis akár a véletlennek is betudható. Ez részben azzal is magyarázható, hogy kevés nőben alakult ki melanóma.

A kutatás egyik legérdekesebb eredménye az, hogy évente csupán néhány szoláriumozás is megnövelheti a bőrrák kockázatát. Sokan húsznál is több alkalommal szoláriumoznak egy évben, ráadásul az eredmények arra is utalnak, hogy annál nagyobb lehet a kockázat, minél fiatalabb korban kezdi el valaki a szoláriumozást. Han éppen ezért úgy véli, hogy az eredmények alapján érdemes felhívni a közvélemény figyelmét a szoláriumozás veszélyeire, és sürgetni kell az életkori korlátozások bevezetését a szalonokban.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.