Közel 40 éves ismerjük az allergiás tünetek okozóját

1966-ban azonosították azt az ellenanyagot, amely döntő szerepet játszik az allergiás reakció kialakulásában. A felfedezés mérföldkövet jelentett az allergia mechanizmusának megismerésében és kezelésében egyaránt. Az IgE ellenanyag szerepéről dr. Balogh Katalin allergológust kérdeztük.

Nem csak a modern kor betegsége

Az allergiások számának az utóbbi évtizedek során tapasztalt drasztikus emelkedése miatt, egyfajta civilizációs betegségként tekintünk rá, azonban ez nem jelenti azt, hogy a betegség korábban ne létezett volna. Időszámításunk előtti időkből is maradtak már fenn az allergia jelenlétére utaló történetek. Claudius római császár fia például lószőr allergiától szenvedett, vélhetőleg ez okozta, hogy Britannicus könnyes szemekkel és kiütésekkel reagált az állatok közelségére. Feltehetőleg az allergiához kötődik Lucretius, római filozófus megállapítása is, miszerint: ami az egyiknek gyógyszer, a másiknak méreg. Az allergia „modern” korszaka azonban az 1800-as években indult el, a szénanátha fogalmának meghatározásával.

Eseménydús időszak

A 19. és a 20. század számos újítást hozott az allergia megismerésének terén. Elkészült az allergiás bőrpróbaként is ismert első, a betegség vizsgálatára alkalmas teszt; később felismerték és anafilaxiának nevezték el a legsúlyosabb allergiás reakciót. Elsőként alkalmazták az immunterápiát, ami a mai napig az egyetlen tartós megoldást nyújtó kezelés allergia ellen, mely nemcsak a tüneteket kezeli, hanem az allergia kiváltó okára hat. Elkészült az első antihisztamin, majd kortikoszteroid készítmény is. Megismerhettük Judy-t, a tíz éves cocker spánielt, kinek közreműködésével fontos előrelépés történt a betegség működésének megismerésében: felfedezték a hízósejtek szerepét az allergiás reakció kialakulásában.

pollen22

Áttörés a diagnosztikában

A felfedezés fontos szerepet játszott abban, hogy később Teruko és Kimishige Ishizaka kutatók 1966-ban az IgE – immunglobulin E- típusú antitest azonosításáról számolhattak be. – Az allergiás beteg immunrendszere bizonyos külső ingerek hatására ellenanyagot termel egy-egy allergén ellen. Ez az ellenanyag az, mely hozzákapcsolódik a hízósejtekhez. Amikor az érzékennyé vált személy újból találkozik az allergénnel, akkor az allergénmolekulák összekapcsolódnak a hízósejtekhez kötődött ellenanyag-molekulákkal. Ennek hatására a hízósejtekből kiürülnek az allergiás gyulladásért felelős anyagok, amelyek közül a legismertebb a hisztamin. A szervezet különböző részeibe – például a kötőhártyára vagy az orrnyálkahártyára – eljutva ezek a szöveteket irritáló anyagok okozzák az allergiás reakciót – foglalja össze az IgE szerepét dr. Balogh Katalin.

allergia48061

Az IgE jelentősége

Az IgE ellenanyag szintje megemelkedik például a pollenekre, állatszőrökre, rovarcsípésekre és a legtöbb élelmiszerre adott allergiás reakció során. Az IgE szint akkor is magas marad, ha az allergén már nincs jelen, értéke csak nagyon lassan csökken. Ezért alkalmas az allergia diagnosztizálására.  Az IgE vérből történő azonosítására általában kisebb, 2 év alatti gyermekek esetében kerül sor, akiknél az alkaros bőrteszt életkorukból adódóan még nem kivitelezhető, vagy ha a bőrteszt azért nem végezhető el, mert a beteg – panaszai miatt – nem tud leállni az allergia gyógyszerek szedésével.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.