Jövőlátó és problémamegoldó álmaink

Freud és Jung szerint, az álom a tudattalanra nyit ablakot. De lehet, hogy csupán az alvás közben agyunkban lejátszódó kémiai folyamatok mellékterméke?

Különböző tanulmányok világítottak már rá arra, hogy az eltérő kultúrákban az emberek azt gondolják, az álmaik rejtett igazságokat fednek föl saját magukról és a világról. Nagyobb jelentőséget tulajdonítanak azoknak, mint gondolataiknak. Azt is megtudhatjuk, hogy számukra a különböző álmok más és más jelentőséggel bírnak.

Hiszünk az álmainknak

Egy tanulmányban, ami azt hivatott felmérni, hogy az álmok milyen hatással vannak a viselkedésünkre felébredéskor, a kutatók megkérték a Bostonba ingázókat, hogy képzeljenek el négy lehetséges helyzetet a tervezett repülőútjuk előtti este: egy repülőszerencsétlenséget, egy terroristafenyegetést, azt, hogy repülőszerencsétlenségről álmodnak, és azt, hogy terrorista veszélyről hallanak, ami azon az úton történt, ahol ők is utaznak majd. Amikor repülőszerencsétlenségről álmodtak, ugyanannyira szorongtak, mint amikor valójában hallottak is egy ilyen esetről. A résztvevők egy ilyen rossz álom után nagyobb eséllyel változtattak a tervükön, mint, amikor csak gondolatban élték át a szerencsétlenséget. A vizsgálat arra is rávilágított, hogy rossz álmok esetében a jelentésnek nagyobb hatása volt, mint amikor széppel álmodtak. 

álom

Megoldás a problémákra?

A kutatók szerint több vizsgálatra van még szükség ahhoz, hogy megállapítsák, tényleg közvetítenek-e valós tartalmakat az álmok. Híres szakemberek szerint, az álmok, csak úgy , mint a gondolatok, különböznek ebből a szempontból. Van olyan álom, ami mély üzenetet hordoz, és van, ami semmiről sem szól. Azt is kihangsúlyozza, hogy az álmok a problémamegoldásban sokat segíthetnek. Megkért egy csoport hallgatót arra, hogy elalvás közben gondoljanak egy bizonyos megoldandó problémára vagy házi feladatra. Reggel, ébredéskor le kellett jegyezniük, hogy mit is álmodtak. Fontos volt, hogy ezt akkor tegyék meg, mielőtt bármire is gondoltak volna. A hallgatók fele álmodott a problémával és ezeknek a fele álmodott a probléma megoldásával is

Nagyon sok anekdota kering arról, hogy megálmodták a megoldást a problémákra. Nobel díjas kutatóknak álmában jött az ihletett pillanat, volt olyan tábornok, akinek álmában körvonalazódott a haditerv, saját bevallása szerint. Miért is találták volna ezt ki? Ezek nem olyan emberek, akikre jellemző lenne, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítanak az álmoknak. A tudósok és a tábornokok nem tűnnek többnek attól, hogy a legjobb ötleteikre alvás közben bukkannak. Ezért inkább megmosolyognák őket.

Forrás: https://napidoktor.hu/