Forgolódás gyomorban és ágyban

Képzeljük el, mi lenne, ha a késő este elfogyasztott töltött káposzta az emésztőrendszerünkbe kerülve néhány órára ,,kikapcsolódna”!

Az alvásra készülő szervezetünk ezt az idézőjeles kikapcsolódást igényelné, hiszen a pihentető alvás alapfeltétele, hogy a nappali ,,üzemmódról” lazító, relaxáló és fizikailag is inaktív helyzetbe kerüljünk. A késő esti táplálékbevitel nem kedvez az alvásnak; az elalvásnak sem, és az azt követő alvási időszaknak sem!

Miközben a külső ellazulással, lelkünk relaxált állapotba helyezésével tudatosan, és bizony ,,tudat alatt” is rákészülünk a pihenésre, az emésztőrendszerünket a késő este bevitt táplálékkal nagy munkára késztetjük. A nyomasztó álmok csak jelei annak, hogy a szervezetünk nem végezheti megfelelően az alvás funkciójában szükséges feladatokat.

gyomor

A belső szerveket megterhelő emésztési és táplálék feldolgozási mechanizmusok hatalmas energiát igényelnek a szervezettől. Miközben a lefekvéssel és a tudatunk kikapcsolásával alvásra, azaz pihenésre késztetnénk az agyunkat, az idegrendszeri utasítások nem tudnak teljes mértékben, az egész szervezetünkre hatóan működni, mivel az egyik legfontosabb élettani funkció, a táplálék feldolgozása nagyüzemben kénytelen funkcionálni.

Az (el)alvás alatt is dolgoznak az egyébként üres, vagy kevésbé terhelt állapotban levő emésztőszervek, mirigyek, hormonok stb. Ne higgyük, hogy az alvás a szervezet teljes leállását jelenti, hiszen nagyon sok funkció éppen ebben a lazult állapotban működik!

Ez a fő időszak, hogy felkészüljünk a következő nap megpróbáltatásaira. Az alvás nem csak a lélek pihenése, hanem a testé is. Kutatásokból ismert, hogy például a nagy mennyiségben felgyülemlett zsír, a salakanyagok lerakódásának egyik formája, könnyebben oldódik fel, ha az egész test nyugalmi, pihent, vagyis az alvás állapotában van.

A túlsúlytól való megszabadulásnak is az éjszakai alvás állapot a kívánatos. A salaktalanítás és a méregtelenítés, a bevitt és már kellő mértékben feldolgozott táplálék ,,égetése”, beépítése az energiarendszerünkbe optimálisan csak megfelelően pihent állapotban lehetséges.

Ha azonban ez a táplálék, ahogy a népnyelv mondja, ,,nehéz”, mint például az említett káposzta esetében, az amúgy is az átlagos tápláléktól eltérően sokkal bonyolultabb feldolgozást és energiát kíván, amit nem úszunk meg ,,büntetlenül”.

A legkevesebb az, hogy rosszakat álmodunk, ami ugye azt jelzi, hogy valami nem kellemes dolog történik velünk. A rosszabb, hogy nem tudunk aludni, vagy nagyon felszínes az alvásunk. Valójában a pihenésre, a regenerálódásra, a feltöltésre való időt rövidítjük meg, fosztjuk meg magunkat tőle, aminek hatását elsősorban a másnapi, ébrenlét alatti teljesítményünk csökkenésében érezzük. Hosszabb távon a rendszeresen későn evő, a teli hassal alvásra  fejét hajtó nem csak az alvási mechanizmust, hanem az  emésztési rendszerét is kikezdi!

Forrás: https://napidoktor.hu/