Gyermekkori pattanások – nem kinyomni!

Dr. Asbóth Dorottya bőrgyógyász főorvos a gyermekek arcbőréről a három életkorban megjelenő pattanásokról és kezelésükről beszélt a Csak csajok műsorába.

A bőr a testünket borító legnagyobb méretű szervünk. Legfontosabb funkciója a szervezet külső behatásoktól való védelme. A felnőtt ember bőrének felülete átlagosan 1,5 négyzetméter. A bőr felszíne, szerkezete, valamint a teljes illetve az egyes rétegeinek vastagsága testtájanként változó.

Fontos a bőrápolás

Az hogy milyen a bőrünk típusa – száraz, vegyes vagy zsíros – az nagy részt a géneken múlik, de az életmód, a táplálkozás és a kozmetikumok is befolyásolhatják az állapotát. A tetszetős és egészséges bőr eléréséhez rendszeres ápolásra van szükség.

Ehhez hozzátartozik, hogy naponta meg kell tisztítani, védeni kell a szélsőséges időjárási hatásoktól – nagy hidegtől, erős napfénytől. Emellett meg kell előzni a kiszáradást és bizonyos kor után a regenerálni, táplálni kell.

Ennek ellenére is többször előfordulhat, hogy a bőrünk, főleg az arcunkon nem tökéletes. A pattanások nem csak alkalmanként okoznak elváltozást, hanem maradandó károsodásokat, hegeket is hagyhatnak az arcon.

Mik a pattanások három oka

A pattanások kialakulása három okra vezethető vissza. Az egyik egy hámosodási zavar, a másik egy faggyútermelési zavar, a harmadik pedig egy kórokozó. Ha ez a három tényező egyszerre van jelen alakul ki a gyulladt, piros és „szemmel” rendelkező pattanás, amit mindenki szeretne kinyomni.

NE nyomd ki!

Asbóth doktornő szerint azonban nem szabad semmit kinyomni, mert a keletkezett zavar miatt nem kifelé fogjuk nyomni a gennyet, hanem befelé a szövetek felé. Ennek a pattanásnak a „szétesése” biztos, hogy heget, hagy maga után. A szúrásos húzásos megoldást lehet alkalmazni. Steril tűvel a pattanás „kalapját” oldalról fel kell pattintani és négyfelé meghúzni a bőrt.

Pattanásos csecsemők

Dr. Asbóth Dorottya bőrgyógyász szerint egészen kisbaba korban is lehet pattanásos a bőrünk. A tinédzserkori pattanásoknak nevezett időszak valójában háromszor jelentkezhet a gyermekeknél. Először csecsemőkorban jelentkezhet a pattanás, ami besült miteszerhez hasonlít. A jó hír, hogy ezek a pattanások általában maguktól elmúlnak. Nem igényelnek kezelést.

Pattanásos ovisok

A következő szakasz 5-6 éves korban fordul elő, amikor egy teljesen épp bőrű kisgyermeknek hirtelen pattanásos lesz az orcája, homloka, orra. Szerencsére ezt sem fontos kezelni, mert néhány hónap alatt ez is nyomtalanul elmúlik. Nagyon finom hámlasztást, esetleg antibiotikumos oldatot lehet alkalmazni.

Pattanásos kamaszok

Ha a gyermeknek ilyen kicsi korban is pattanásos volt a bőre, akkor valószínűleg kamasz korában is fokozottan figyelni kell. Ha megjelennek a nagyobb piros, begyűlt elváltozások akkor azokat időben kell kezelni. Ha kezelés nélkül hagyjuk rosszul gyógyulnak be, de hegeket hagyhat a bőrön.

Forrás:


Egy válasz

  1. Garnai Eva

    Kedves doktörnö!Kisfiamnak nagyon pattanásos az egesz teste,legtöbb a comb,fenék,nyak alatt,kez felsö reszen ilyen aprobb és mérges patanás is.7 éves és 50kg,158 cm.Gondolom a tulsulya miatt is ilyen.Már pici kora ilyen a teste kis érzekeny böre van.A nyári idöszakba v.ha ki izad megjobban kijön rajta és viszket.Mi a teendö keresek fel egy börgyogyaszt?Van rá kezelés?Az baj lehet,h.szinte minden reggel,tejberizst v.tejbegrizt eszik v.májkremes kenyeret.Válaszát elöre is köszönöm!Szép napot