Előzzük meg a penészedést!

Mindenki frászt kap attól, ha meglátja valahol a penészt a lakásában. Pácser Attila penészmentesítő elmondta, hogy nem kell megijedni és nem kell rögtön vegyszerek után nyúlni.

Maga a „penész” szó szerves anyagokon tenyésző különböző típusú gombákra és spórahordozó mikroorganizmusokra utal. Kedvező körülmények esetén – megfelelő hőmérséklet, levegő és nedvesség – a szerves összetevők képessé teszik a spórákat a növekedésre és sokszorozódásra. A penész egy olyan gomba, ami mindenütt jelen van, ha akarjuk ha nem. Ám a penészesedés nem indul el mindaddig, amíg a penész nem talál megfelelő "táptalajra".

„Azzal kezdődik minden, hogy meg kell állapítani, hogy mitől penészedünk.” – kezdi Pácser Attila penészmentesítő„A két leggyakoribb ok a penészedésre a szellőzetlenség és a talajvíztől való ázás.” A penészesedés leggyakrabban a fűtési szezon problémája. Mivel a penész telepeket alkot látható. Emellett egyfajta vizes, ázott ruha szagához hasonló rossz bűzös levegő is kísérheti a penészt.

Hol jelenik meg?

Hőhidaknak nevezzük azokat a helyeket, ahol a penész megjelenhet. A penészfoltok ott jelentkeznek először, ahol a hosszabb időn át magas a páratartalom, ami az egyik elengedhetetlen feltétele a penészfolt kialakulásának. A száraz, kellően szellőzött és megfelelő hőmérsékletű felületen a penészedés nem indul el. Ha már bekövetkezett a baj, akkor e feltételek biztosításával megszüntethető a penész terjedése.

Penész keletkezhet olyan helyen is, ahol a levegő páratartalma a hidegebb felületeken lecsapódik. Ez olyan helyeken történik, ahol az ún. harmatponti hőmérséklet uralkodik. Ha kordában tartjuk a páratartalmat, akkor ezzel gyakorlatilag lehetetlenné tesszük a penész kialakulását. Fontos tehát a gyakori szellőztetés, hogy a lakásban felgyülemlett pára kiszellőzhessen.

Hogy kezeljük?

Nem szükséges tehát rögtön különféle vegyszereket, penész gátló festéket, penész lemosót bevetni, hiszen ha a penészesedés okait nem szüntetjük meg, akkor a tünetek kezelése csupán átmeneti eredménnyel szolgál. A kezelőszer hatóanyagának lebomlása után a penészképződés újra előjön.

„Létezik higroszabályozású szellőzőrendszer, amivel meg lehet szüntetni a penészt.” – magyarázza Pácser Attila – „Ez olyan szellőző rendszer, amely minden lakásban kiépíthető. Páraérzékelő légbevezetőkkel, ventillátorokkal oldja meg a légcserét, teljesen automatikusan.”

Sajnos ahol víz van, ott előbb utóbb penész alakul ki, és ahol penész van, ott betegség alakulhat ki. Főleg légúti megbetegedések, krup, asztma, allergiás reakció következik be a leggyakrabba.

Forrás: