Gyógynövényekkel is lehet méregteleníteni!

A gyümölcslevekkel és szilárd ételekkel való böjtölés után kipróbálhatjuk a gyógynövényes méregtelenítést is. Ebben is segítségünkre lesz Dr. Váróczy László belgyógyász.

A kizárólag folyadékokból vagy a szilárd táplálékokból álló méregtelenítés mellett egy újabb módszert ismerhetünk meg, nevezetesen a gyógynövények segítségével való tisztítókúrát. Dr. Váróczy László belgyógyász, hematológus azt hangsúlyozza ki, hogy a szervezetünk legfőbb méregtelenítő szerve a máj. A böjtölés kapcsán pontosabb lenne, ha inkább a máj tehermentesítéséről, regenerálódásának elősegítéséről beszélnénk.

„A gyógynövények és a különböző diéták révén erősítést adhatunk a májunknak” – folytatja Váróczy doktor – „Másrészről tehermentesítünk, ha kevesebb méreganyagot tartalmazó diétát alkalmazunk.” Az persze nagyon nehéz feladat, hogy kevés méreganyagot tartalmazó élelmiszereket együnk. Csisztu Zsuzs is mindig ezzel van bajba, hiszen ő maga nem szakember.

Váróczy doktor szerint nem kell nagyon bonyolult dolgokra gondolni, és a legegyszerűbb, ha általános alapelvekben gondolkodunk. Nagyon fontos a megfelelő folyadék bevitel, a zöldségek, gyümölcsök, a citrusfélék megfelelő mennyiségben való fogyasztása. A zsíros, fűszeres ételeket, a vörös húsokat, pedig lehetőség szerint kerülni kell.

 

 

Mindezeken kívül bizonyos gyógyhatású készítményeket is segítségül hívhatunk. Ilyen gyógynövények lehetnek például a pitypang, a kamilla, az ezerjófű, a szamosfüge. Ezeket a növényeket megtalálhatjuk tea formájában vagy akár tablettás kiszerelésben is. „Mindegyik fajta egyforma mértékben hasznos.” – emelte ki Váróczy doktor.

Sajnos a májról kevesebbet beszélünk, mint mondjuk a szívről, pedig az egyik legfontosabb szervünk és a méregtelenítésen kívül számos egyéb funkciója van. Ilyen például a fehérje, a szénhidrát és a zsíranyagcsere.

Sajnos, ha a májbetegségnek tünetei vannak, akkor már nagyon előrehaladott állapotról beszélünk. Tünetek lehetnek a bőrviszketés, a fogyás, a vizelet színének, szagának megváltozása, nagyon előrehaladott stádiumban, pedig sárgaság.

Májkárosító tényező lehet még a folyton hangsúlyozott alkohol mellett a szénsavas üdítők túlzott fogyasztása vagy a testépítő céllal szedett szteroidok alkalmazása. A vegyi anyagokkal dolgozók, mint például a festők, fodrászok is veszélyben lehetnek.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.