Miért félünk a kígyóktól?

A kígyótól való félelmünknek nagyon is van alapja – vagy legalábbis lehetséges, hogy egyfajta “genetikai rémületről” van szó, derült ki egy új tanulmányból.

A Proceedings of the National Academy of Sciences legújabb számában megjelent tanulmány arról számolt be, hogy a Fülöp-szigeten élő vadászó-gyűjtögető életmódot folytató lakosok körében milyen gyakori volt a piton-támadás. Ez volt egyébként az első olyan tanulmány, amely számszerűsítette a kígyótámadások gyakoriságát.

Thomas N. Headland antropológus 1962-ben kezdte kutatásait, amelynek során 58 férfivel és 68 nővel készített interjúkat, akik átéltek valamilyen kígyótámadást. A beszámolók szerint 1934- és 1973 között szinte minden második-harmadik évben történt valamilyen "traumatikus piton-támadás", amelyek olykor halálosak is voltak.

ii293or53

Egy felnőtt kígyó akár egy 60 kilós sertést is képes felfalni, ezért a helyiek szerint a félelmük nem alaptalan. Az egyik férfi elmesélte, hogy az apjával egy ilyen kifejlett példány a lakásában végzett úgy, hogy körbecsavarodott a testén, és halálra szorította. "Ezek a beszámolók alátámasztják azt, hogy létezhet egyfajta genetikai fóbia" – mondta Headland. Dr. Bryan Bruno, a Lenox Hill Kórház pszichiátere is egyetért abban, hogy az elhúzódó félelmek gyökere az őseinkig nyúlhat vissza, amikor az embereket még valóban érték ilyen támadások.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.