Tegyünk együtt a méhnyakrák ellen!

Önkormányzatok nyújthatnak be pályázatot méhnyakrák elleni védőoltásra szociálisan rászoruló lányok részére június 30-ig.

A Magyar Vöröskereszt Tegyünk együtt a méhnyakrák ellen! jelmondattal indította el pályázatát: összesen 435 adag védőoltást osztanak ki olyan szociálisan rászoruló fiatal lányoknak, akiknek más módon nincs lehetőségük a védőoltás igénybevételére. A több mint 20 millió forint összértékű védőoltásokat a GlaxoSmithKline Kft. adományozta a Magyar Vöröskeresztnek – közölte a segélyszervezet hétfőn az MTI-vel.

Az oltóanyagot a szervezet azokhoz az önkormányzat által megjelölt orvosokhoz juttatja el, akik az oltásokat beadják. Bővebb információt a pályázat feltételeiről a www.voroskereszt.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők.

di%25C3%25A9ta18

Az akció célja egyrészt felhívni a figyelmet az egyén felelősségére a méhnyakrák megelőzésében, másrészt tájékoztatást nyújtani a lehetőségekről és elérhetővé tenni az oltást olyanok számára is, akiknek arra nem lenne lehetőségük.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) adatai szerint Magyarországon a méhnyakrák a mellrák után a második leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegség a 45 éven aluli nők körében.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: