Megmar vagy meggyógyít? – Mit jelent a Kígyó éve?

A kínai horoszkóp más, mint a nyugati világban ismert asztrológia – az ő horoszkópjuk szerint február 10-én a Kígyó éve következik. De miről is szól ez?

A kínai újév február 10-én kezdődik, ezzel pedig idén a Kígyó éve köszönt be. A Kígyó a hatodik jegy a kínai horoszkópban. De mit érdemes tudni erről a jeles évről? Íme húsz szokványos vagy kevésbé megszokott tény, mely a Kígyó évéhez fűződik!

1. Becslések szerint a világon minden 6. ember ünnepli a kínai új évet, beleértve a Kínában élő több, mint egymilliárd kínai állampolgárt.

2. Mindenki Kígyó a kínai naptár szerint, akinek születési ideje 1929, 1941, 1953, 1965, 1977, 1989 vagy 2001.

3. A Kígyó pozitív vonásai közé tartozik, hogy szórakoztató, jó szerető, szívesen jótékonykodik és szexi. Negatív tulajdonsága ugyanakkor, hogy könnyen és olykor meggondolatlanul ítélkezik, pesszimista és ingatag.

4. A szerelemben a Kígyó jegyű férfi romantikus és sármos, míg a Kígyó nő szépséges és sikeres.

5. A Kígyó Éve a gazdagságot, a gyarapodást szimbolizálja. Pénzügyi téren a Kígyó jegyében születetteknek szerencséje lesz, nem kell túl sokat aggódniuk anyagi helyzetük miatt.

csillagjegyek2

6. Híres Kígyókból is van szerencsére elég! Közéjük tartozik a többi között Oprah Winfrey és Brad Pitt, Kim Basinger, Bob Dylan, Audrey Hepburn, Liz Hurley, Dean Martin, Ryan O’Neal, Brooke Shields és  Dionne Warwick.

7. A Kígyó és a többi jegy viszonya érdekes lehet. A Kígyó jegyű ember leginkább az Ökör, a Kakas és a Sárkány jegyűekkel érti meg magát. Kevésbé illik össze a Majommal, a Disznóval és a Tigris jegyűekkel.

8. A Kígyó éve alkalmából a kínaiak hosszú tésztát fogyasztanak az újévi ünnepségen. Nem szabad elvágni, miközben eszik, ugyanis azt tartja a mondás, minél hosszabban fogyasztod el, annál hosszabb életű leszel.

9. A kínai hagyomány szerint a Kígyó Éve (vagyis az újév) alkalmából a lakást, a házat „tetőtől-talpig” (fentről lefelé) ki kell takarítani, hogy megszabaduljanak a rossz energiáktól, negatív dolgoktól, amelyek felgyűltek az immár mögöttük álló évben.

10. A kínaiak a Kígyó Éve alkalmából ablakaikra és ajtóikra a „Fu” avagy jó szerencse szimbólumot raknak. A jel jelentése:„érkezik a jó szerencse”.

11. A kínaiak otthonaikat papírlampionokkal díszítik fel. Az újév ünneplése után a Lampion fesztivál keretében az eget világítják meg a lampionok (ez a „Yuan Xiao”).

12. Népszerű szokás a kínaiak körében jó szerencsét és gyarapodást hozó ajándékokat adni az újév alkalmából. Ilyen a piros boríték pénzzel – nem illik azonban a borítékot felbontani, csak miután a megajándékozott elhagyta az ajándékozó házá

13. Szintén újévi tradíció új ruhákat viselni az újév alkalmából. Általában pirosat hordanak, mely a szerencsét-, és kerülik a feketét, amely a halált szimbolizálja.

14. Manapság üzenetküldési rekordok dőlnek meg a Kígyó Éve, és úgy általában újév alkalmából Kínában. A jelenlegi rekord napi 18 milliárd sms!

asztrologia

15. A kínai újév alkalmából az otthonok „összetartozás” tálat adnak körbe, hogy vendégeiknek édes és gyarapodással teli évet kívánjanak. A választék szimbolikus ételeket tartalmaz, mint például cukrozott gyümölcsöket, dinnyét és lótuszmagvakat.

16. Az ünneplés második napján lehetőség van a Hoi Nin imára, mellyel a felfogás szerint szerencsével és gyarapodással lesznek megáldva

17. A kínai újév előestéjén a családok nagy vacsorát rendeznek a rokonokkal. Egy tipikus család 8-9 fogást is készít, ugyanis ezek szerencsés számok.

18. Kína a rekorder a tűzijáték-rendezés terén. A kínai újév alkalmából – idén a Kígyó Éve tiszteletére – minden város felett pukkannak a tűzijátékok.

19. A Shou Sui gyakorlat szerint éjfélig fenn maradnak az emberek, hogy szerencsés újévet kívánjanak egymásnak.

20. A kínaiak gyakran köszönnek egymásnak újévkor szerencsét kívánó felkiáltással. A gōng xǐ fā cái nagyjából azt jelenti: „gratulálok és légy sikeres!”.

Forrás: