Káros az idősebb korosztálynak az étrendkiegészítő?

A multivitamin-, ásványi anyag- és folsavtartalmú kiegészítők ahelyett, hogy egészségesek lennének, valójában az idősebb nők esetében növelik a halálozás kockázatát.

Az Archives of Internal Medicine legutóbbi számában megjelent tanulmány szerzői szerint az Egyesült Államokban rendkívül elterjedt az étrendkiegészítők fogyasztása, melyeket a krónikus betegségek elkerülésének reményével alkalmaznak. Számos összetevő hosszú távú hatását azonban nem ismerjük.

A kutatást vezető Jaakko Mursu, a Kelet-Finnországi Egyetem kutatója elmondta, hogy az eredmény aggályokat vet fel számos elterjedten használt étrendkiegészítő biztonságosságával kapcsolatban. A szakértő azt javasolja mindenkinek, alaposan fontolja meg, hogy valóban szüksége van-e a kiegészítőkre, és lehetőség szerint fektessen nagyobb hangsúlyt az egészséges táplálkozásra.

opyf30am10

Mursu kutatócsoportja közel 39 ezer nő adatait elemezte, az étrendkiegészítők szedése és a halálozás kockázatára összpontosítva. A nők átlagéletkora 62 év volt, és 1986-ban, 1997-ben, valamint 2004-ben nyilatkoztak étrendkiegészítő-fogyasztási szokásaikról. A 19 éves utánkövetési időszakban 15 594 nő halt meg. Az adatok szerint 1986-ban a nők 63 százaléka, 2004-ben pedig már 85 százaléka fogyasztott kiegészítőket.

Az eredmények azt mutatták, hogy egy kiegészítő csökkentette, a legtöbb azonban növelte a halálozás kockázatát. A multivitaminok, a B6-vitamin, a folsav, a vas, a magnézium, a cink és réz mind összefüggésbe hozható a halálozás megnövekedett kockázatával. A kalciumtartalmú kiegészítők azonban az adatok alapján csökkentették a halálozás kockázatát. A legnagyobb mértékben egyébként a vas növelte a halálozás esélyét.

Bár a szakértők szerint csak ez a tanulmány mutatott ki ilyen drámai méretű növekedést a mortalitásban, az eredmények mégis arra utalnak, hogy kevés bizonyíték támasztja alá azt az elméletet, mely szerint az étrendkiegészítők segítenének a krónikus betegségek megelőzésében.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.