Láb(sz)épségverseny

Az igazán szép cipőket olyan nőknek tervezték, akiknek csak négy lábujjuk van – mondta Murphy

Amikor beleszeretünk egy-egy szemrevaló topánkába, sokszor végig sem gondoljuk, mekkora bűnt követünk el a saját lábunk ellen.

Lábfejünk csontozata két fő boltozatból áll: a harántboltozat a lábujjak tövénél húzódik, míg a hosszanti boltozat a talp belső részén. Ezek a “boltívek” a járás tanulásával és gyakorlásával, az izmok fejlődésével alakulnak ki, megőrzésükben pedig jelentős szerepe van különböző inaknak és szalagoknak is. A testünk súlyát viselő szerkezet egészen pontosan 26 csontból, 33 ízületből és 107 szalagból áll.

A bütyöktől a keskenyítésig

Nem tudunk arról, hogy a hölgyek lába esendőbb lenne, mint a férfiaké. Az a tény, hogy az ortopéd szakrendeléseken zömmel nők tűnnek fel, arra utal, hogy a problémák nagy része a helytelen cipőviseléssel függ össze – mondja dr. Elek Emil ortopéd szakorvos. – A nők hajlamosabbak esztétikai szempontokat előtérbe helyezve kényelmetlen lábbelit választani.

Előfordulhat, hogy a lábfej kettős kupolaszerkezete ellapul, sőt, esetleg ki sem fejlődik. A probléma akkor jelenik meg, ha a láb teherviselő-képessége és a rá nehezedő terhelés nem áll arányban egymással.

Fontos tudnunk, hogy a gyermek lába egészen serdülőkoráig fejlődésben van. A lúdtalp ellen 6-8 éves korig elég a láb játékos tornáztatásával – medvejárás, apró tárgyak felszedegetése – küzdeni. Az izmok és szalagok megerősítése elősegítheti a kupolaszerű lábboltozat kialakulását. Később szükség lehet a lúdtalpbetétekre is, amelyek ma már egyre jobb minőségűek. Ezek azonban már nem fejlesztenek a lábon, csupán passzívan biztosítják azt, hogy ne állandósuljanak a panaszok.

Milyen lábproblémákkal találkozik leggyakrabban az ortopéd szakember? Lúdtalp, Harántboltozat-süllyedés, Bokasüllyedés

Komoly szerepe lehet a gyógyításban – sőt, a megelőzésben is! – a gördülőtalpas cipőknek, amelyek remek lábtornára késztetik viselőjüket. A cipő egyenletesen támasztja alá a talpat, és megindítja a láb munkájában már részt nem vevő, elkorcsosult mély talpizmok működését. Így javulhatnak a lábboltozatok, és visszatérhetnek a normálishoz közeli arányok. Emellett a keringés is javul. Azért is érdemes megelőzni a lúdtalp kialakulását, mert további egészségügyi problémákat is okozhat.

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.