Hanyag tartás

Felmérések szerint, a középiskolások több mint háromnegyedének rossz a tartása, vagy valamilyen gerincbetegsége van, így egyre több fiatal panaszkodik hátfájásra, gerincferdülésre.

A hanyag tartás egy idő után berögződik, és ez komoly következményekkel járhat, mint például a porckopás és a porckorongsérv. A háttérben a szakemberek szerint, csak a mozgáshiány állhat. A középiskolások több mint háromnegyedének, az óvodás korú gyermekek 62 százalékának rossz a tartása, vagy már kialakult valamilyen gerincbetegsége.

A gerincbetegségekre, a csigolyák fizikai elváltozása jellemző. A tartáshiba eleinte nem jár a csontok és a porcok deformációjával, később azonban porckopást, majd porckorongsérvet okozhat. A rossz tartást elsősorban a mozgáshiányból adódó izomgyengeség, és izomzsugorodás okozza, így speciális tartásjavító tornával és mindennapi testmozgással helyrehozható az elváltozás, megerősíthetők és nyújthatók az izmok.

Sokan fordulnak csontkovácshoz hátfájásukkal, azt azonban kevesen tudják, hogy a kezelés csak gyógytornával együtt hatásos. Fontos tudni, hogy az izomerősítés is csak akkor hatásos, ha célzottan, orvosok és gyógytornászok javaslata alapján végezzük.

Hiába jár valaki mindennap fitneszterembe, és hiába emelget százkilós súlyokat, semmit nem ér a gerinc görbesége ellen, sőt gyakran csak ront a helyzeten. A fizioterápia is csak tüneti kezelés, az elektroterápia, a termálfürdő és a többi ,,csodaszer" mellett is, mindenképpen szükség van gyógytornászra.

test11

Tornaóra és megelőzés

A gyerekeknél meg lehetne előzni a hanyag tartást, ha erre a testnevelés órán kellő figyelmet fordítanának. Noha a testnevelő tanároknak 1995 óta oktatják a speciális gyakorlatokat, eddig nem volt kötelező beiktatni ezeket a testnevelési órákba. 2008 óta azonban, a Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek szerint, már a tornaórák kötelező eleme a hanyag tartás elleni izomerősítés és izomnyújtás is.

Egyre fiatalabb gyerek látogatják az ortopédiát. A gyermekek egyre gyorsabb növésével és testi fejlődésével nem tudnak lépést tartani az izmok, ráadásul a fiatalok már kisiskolás koruktól egész nap az iskolapadban, és a képernyő előtt ülnek. A szülők általában nem veszik komolyan, ha az iskolaorvos figyelmezteti őket, hogy a gyereknek rossz a tartása.

A nehéz iskolatáskát okolják, és azt gondolják, majd kinövi a gyerek, s mire rájönnek, hogy nem erről van szó, sokszor késő. A gerincrendellenességek miatti porckopás ugyanis, akár porckorongsérvhez, más néven gerincsérvhez is vezethet.

Fiatalkori, nem gyulladásos gerincproblémák

Scheuermann-kór: A gerincnek a szokottnál nagyobb, oldalnézeti görbülete, ,,kérdőjelszerű" tartás. A csigolyák növekedési zavara miatt alakul ki, általában a serdülőkori gyors növekedés idején. A gyógytornával megfelelően kezelt betegség leggyakrabban maradandó nyom nélkül gyógyul. Körülbelül minden tizedik kamasz Scheuermann-kóros. A betegségben szenvedőknek tilos nehéz fizikai munkát végezniük.

szervek%252893%2529

Gerincferdülés (scoliosis): A gerinc oldalirányú görbülete, a csigolyák fizikai elváltozása miatt. A lakosság egy-két százalékát érinti. Okozhatja a medence ferde állása, veleszületett fejlődési rendellenesség vagy ismeretlen eredetű növekedési zavar. Porckopással és állandó izomfájdalommal jár, a csigolyák egymáshoz képest is elfordulnak. Csak gyógytornával, fűzőviseléssel, néha műtéttel gyógyítható vagy enyhíthető.

Hanyag tartás: Nem betegség, csak rendellenesség. A gyermek gerince görbe, de a csigolyákban és a porckorongokban nincs fizikai elváltozás. A rossz tartás hátterében az izmok gyengesége vagy zsugorodottsága áll. A rögzült tartáshiba felnőttkorban porckopáshoz vezet. A gerincproblémák nyolcvan százaléka hanyag tartás miatt alakul ki.

Forrás:


Egy válasz