Alma rosszabb, mint a kóla?

Az almaevés akár négyszer jobban károsíthatja a fogakat, mint a szénsavas üdítőitalok. A bor és a világos sör szintén növelheti a fogbetegségek kockázatát, de a ritkábban asztalra kerülő savanyított hagyma és a grapefruit nem.

„Nem csak az lényeges, mit eszünk, hanem az is, hogyan” – mondta David Bartlett professzor, a Londoni Royal College Fogászati Intézete fogpótlástani osztályának vezetője. „Az orvosoknak részben igazuk van azzal kapcsolatban, hogy az alma jót tesz, de aki komótosan rágcsálja, annál a gyümölcs magas savtartalma kikezdheti a fogzománcot. A táplálkozás miatt létrejövő erózióért gyakran az üdítőket, különösen a kólát okolják, de ezeknél nem mutatkozott magasabb kockázati szint. Az eredmények kihangsúlyozzák, hogy az étrendi útmutatásoknak inkább az erőteljes savakat kellene célba venniük, és nem a széles körben fogyasztott alkoholmentes italokat.”

 

A kutatás során a kutatók több mint ezer, 18-30 év közötti férfi és nő esetében vizsgálták meg az étrend és a fogkopás kapcsolatát. Megvizsgálták a 2 mm-es felső zománcréteg károsodásait, illetve a dentint is, mely a fog fő támasztószerkezetét adja a zománc alatt. Azoknál, akik ettek almát, 3,7-szer nagyobb volt az esélye a dentin roncsolódásának, míg az üdítőt kedvelők táboránál nem jelentkezett további kockázat. A gyümölcslé négyszeresre emelte a valószínűségét annak, hogy a zománc az íny közelében szuvasodni kezd. A szintén savas sör pedig háromszorosra.

 

almak5

Néhány almafajta akár négy teáskanálnyi cukrot is tartalmazhat darabonként, ami szintén hozzájárul a szájüreg elsavasodásához. Dr Glenys Jones, a brit Orvosi Kutatótanács emberi táplálkozáskutatási részlegének szakembere elmondta: „A gyümölcs savas kémhatású, ráadásul tudvalevőleg cukrot tartalmaz, de senkit sem szeretnék lebeszélni a gyümölcsökről és a gyümölcslevekről.”


Az egyik javaslat szerint az almát tejjel vagy sajttal együtt érdemes megenni, mert mindkettő a savat közömbösítő kalciumot tartalmaz. Ha az almát azonnal néhány korty vízzel öblítik le, szintén megelőzhető a káros hatás. Dr. Jones hozzátette: „Aki szívószállal issza a gyümölcslevet és a turmixot, az már tett valamit fogainak védelméért. Esetleg előtte fogat is lehet mosni, mert védőréteget képez a fog köré.”

Forrás: