Mi a stressz?

A depresszió mellett a másik, szintén nagy embercsoportot érintő terület, a stressz, amelynek redukálására, illetve kezelésére eredményesen használják a MF terápiát.

Pontosan mi a stressz, milyen okai, tünetei vannak?

A kiégettség, mint fogalom egy amerikai pszichológustól származik, ő kezdte használni a "burnout" kifejezést, mint megnevezést egy olyan állapotra, amire az érzelmi kifáradás, deperszonalizáció vagy cinizmus és csökkent teljesítőképesség jellemző. A hetvenes években leginkább azokat az embereket sújtotta ez az állapot, akik az egészségügyben, ápolásban dolgoztak. Manapság azonban minden foglalkozási körben használatos, és a tünetek száma, amik a kiégettséghez kapcsolódnak egyre növekszik.

A kiégettség, a kifáradási reakciók és a kifáradási depresszió között húzódik meg a stressz, amely fogalom definiálása valójában nem is olyan egyszerű, hiszen a fent említett állapotok mindegyikéhez közel áll.

A stressz egy mód, ahogy a test reagál azokra a követelményekre, amelyek mind fizikálisan, mind mentálisan állítódnak az irányába. A stressz egy erő, ami megtöri a test egységét. Nevezhetjük egy egyensúlyozatlanságnak is, az egyén követelményekre adott reakciója és a kapacitásai között.

A legtöbben ezt az állapotot mentális megterheléssel kapcsolják össze, azonban ez:

– mentális és fizikális megterhelés együttesen

Amikor az ember egy stresszfaktornak van kitéve, ennek hatása regisztrálódik az agyban, majd az agy jelzést küld a testnek arról, hogyan reagáljon erre. Később ez egy folyamattá áll össze, amit stressz-reakciónak nevezünk. Folyamatosan stressz faktorokkal szembesülünk, amelyekre folyamatosan stresszreakciókkal válaszolunk. A stressz akkor keletkezik, amikor az egyén képessége a feladat végrehajtására, és a követelményszint nem áll egyenes arányban. Ez fizikai és mentális megterheléshez vezet.

Az egyensúly a szabadidő, az aktív munka, a szociális élet, és az alvás között nagyon fontos ahhoz, hogy megelőzzük és megakadályozzuk a stresszhez fűződő betegségek kialakulását.

k4aytkqf3

Röviden tekintsünk át az alábbiakban néhány jellemző stressz-okot, illetve stresszreakciót.

Ilyen ok például:

– válás

– haláleset a családban

– folyamatos párkapcsolati problémák

– mindennapos, az egzisztenciát fenyegető problémák

– amikor a munkaerő bizonytalan a munkafeladatában, saját céljaiban

– ha nem érez elismerést az elvégzett munkáért

– hiányosságok a vezetésben

– amikor túl magas követelmény alacsony fokú teljesítőképességgel párosul

– a kapacitások és az erőforrások rossz kihasználása

– tisztázatlan szerepek és munkafeladatok

– átszervezés, pozitív visszajelzés hiánya

– elégedetlenség a fizetéssel, szorongás a felmondással kapcsolatban

Ezek az okok a következő stresszreakciókat, tüneteket generálják:

Korai tünetek:

– fáradtság

– alvászavarok, koncentrációzavarok

– képtelenség az ellazulásra

– állandó stressz érzés

– különféle fájdalmak a testben

– enyhe fokú irritáltság a munkahelyen

– feledékenység

– általános rosszérzés

Hosszú távú stressz esetén jelentkező tünetek:

– levertség, apátia

– agresszivitás

– memóriaproblémák

– nyugtalanság, szorongás

alvászavarok

– megromlott tanulási képesség

akdxakyp2

A mentális tünetek mellett számtalan fizikai tünet teszi elviselhetetlenné a mindennapokat, ilyenek:

– fejfájás

– szájszárazság

– légzési nehézségek, mellkasi szúrás

– szívdobogásérzés

– gyomorpanaszok

– szédülés

– izomfájdalmak a nyakban, hátban, vállban

– izzadás

– fény és hangérzékenység

Ha a stresszreakció hossza és nagysága megnövekszik, akkor az ember egészsége és élete kerül veszélybe. Mindenkinek szüksége van egy módszerre, hogy ezt kezelni, irányítani tudja, következésképp szüksége van egy stressz-programra tudattalanul vagy tudatosan. Mivel a toleranciaküszöb mindenkinél különböző, így különböző emberek különbözőképpen reagálnak, ezért az egyénnek meg kell találnia a saját módszerét arra, hogy tudja kezelni ezt az állapotot.

Ehhez az első lépés az, hogy az ember tudatában legyen annak, hogy:

– stressznek van kitéve

– mely stresszorok befolyásolják

– hogyan tud tudatában lenni a saját stresszreakcióinak

– mely technikák azok, amelyek passzolnak neki

A stressz természetes biológiai folyamat, evolúciós haszonnal rendelkező válasz, mely már az állatvilágban is megfigyelhető.

A szervezet természetes, globális válasza a kihívásra.

Evolúciós megközelítésből szemlélve, az emberré válás társadalom előtti korszakából származó stresszhatások sokkal szimplábbak voltak, mint a maiak. A társadalmi-, civilizációs vívmányok miközben egyrészről nagyobb védettséget adnak az egyén számára, mégis a szervezetünkre ható stresszorok napjainkban a civilizációs ártalmakból fakadnak. A stresszhatásokat régen elsősorban fizikai veszélyek jelentették, melyre a reakció a támadás/menekülés opciókkal "egyszerűen" megoldható volt, és testünk erre készített fel minden erőforrást, hogy minél erősebben, gyorsabban, hatékonyabban tudjon reagálni.

Mit jelent ez?

A globális testi reakcióban szervezetünk minden eleme részt vesz: hormonrendszer, idegrendszer (az autonóm idegrendszer szerepe kiemelt ebben a folyamatban), emésztőrendszer, stb.nlm64mso2

Hogyan észleljük mi ezt?

Felgyorsul a szívverésünk, a pulzusszámunk, fokozódik a légzésfrekvencia, kitágulnak a pupillák, nő a vérnyomás, illetve a szimpatikus idegrendszer túlsúlya annak érdekében, hogy minden energiát (oxigén, cukor, zsírok) az izmok működéséhez biztosítson.

A stresszhelyzet elmúltával, illetve leküzdésével ezek a testi folyamatok hamar visszaálltak a nyugalmi állapotba. Az állatok is ösztönösen elkerülik a stresszes helyzetet, mely ezáltal hamar oldódik, és szervezetben nem idéz elő hosszútávon ható változásokat. Az emberek, különösen a civilizációból eredő stresszhelyzeteket sokszor nem kerülhetik el, nem tehetik meg, hogy kilépjenek olyan helyzetekből, melyek stressz forrást jelentenek a szervezetük számára.

Az a korábbi evolúciós előny tehát, hogy gyorsan, és globálisan jelenjen meg a testi reakció a stresszhelyzetben, most már nem adaptív számunkra.

Tehát:

– az akut stressz válasz – a túlélés záloga

– a krónikus stressz – betegségek kialakulásához vezet (magas vérnyomás, emésztési zavarok?)

A stressz válasz ebben a felfogásban egy ?alarm? állapotot jelent, melyben sokkal nagyobb a válaszkészség, és erősebb reakciót adunk kisebb ingerekre, külső hatásokra is, és könnyen beindul egy önmagát rontó spirál.

Mit tehetünk?

Meg kell tanulnunk ezeket a testi elváltozásokat lecsökkenteni, és ebben segít a Mindfulness Meditáció nekünk.

Legelső lépés a légzés.

A légzés befolyásolása az, ahol legelőször visszaszabályozhatjuk ezt a folyamatot. A légzés biológiai összeköttetése igen szoros a szívveréssel, pulzusszámmal, és ezen keresztül testünk egész működésével. Ha lenyugszik a légzésünk, szívverésünk is lelassul, kiegyensúlyozottá válik, a vérnyomásunk optimalizálódik, és a stresszválasz helyett szervezetünk kiegyensúlyozott, adekvát választ fog adni.

A Mindfulness Meditáció jelentősége abban is rejlik, hogy mindezeket az optimális hatásokat önmagunk érjük el, nem pedig külső eszközöket vagy szereket vegyünk igénybe, vagy akár pótcselekvéseket végezzünk annak érdekében, hogy kiegyensúlyozottá váljunk.

Forrás:


Egy válasz