A sírba zárt félelem

A horrorfilmekbe illő jelenetek a tafofóbiások mindennapjait valóban jellemzik. Legalábbis a képzeleteikben.

A fóbiák sorába tartozik egy kevésbé ismert félelem, amit a sírok látványa, valamint az élve eltemetés gondolata vált ki. A tafofóbia jelentése görög eredetű. A szó a taphos, vagyis sír, illetve a phobia, mint félelem szavakból született, mely egyben a fóbia alapvető jellemvonását is meghatározza.

A fóbia gyökerei

A fejlett orvostudománynak köszönhetően a mai világban már csupán a horrorfilmeket, vagy izzasztó krimik egyes jeleneteit juttatja eszünkbe az élve eltemetés gondolata. Néhány száz évvel ezelőtt azonban még nem léteztek azok a korszerű műszerek, illetve gondosan felállított vizsgálatok, melyek a halottá nyilvánítást, valamint a halotti anyakönyv kiállítását előzik meg.

Tetszhalottak

Számos eset ismert a különböző korokból és országokból, ahol a halottnak hitt emberek eltemetését követően derült ki a szörnyű tévedés. A hosszantartó eszméletlen állapot, illetve a pulzus megszűnése miatt tetszhalott állapotba került emberek eltemetésétől való félelem tehát valós alapokból táplálkozik. Szinte valamennyi településen hallhatunk történetekről, melyek ilyen esetekről számolnak be.

idegbaj10

Elsietett temetés

A nagy járványok idején még inkább megnőtt az esélye, hogy az eszméletét vesztett fertőzöttet halottnak nyilvánították, majd sírba téve elásták. Ennek oka, hogy a fertőzéstől való félelem miatt kevésbé igyekeztek alaposan megvizsgálni, hogy az illető valóban eltávozott-e. A sírrablók beszámolói, valamint a későbbi korok régészeti leletei azonban szokatlan pózokban leltek az eltemetettekre, illetve a történeteket alátámasztja a sír belsejében megfigyelhető kijutási kísérletek jelei.

Ma is létező betegség

A modern orvostudomány és előzetes vizsgálatok ellenére ma is vannak emberek, akik rettegnek az élve eltemetéstől. A tafofóbia megelőzésére nem léteznek bevált módszerek, mivel többnyire más-más okok vezetnek a beteges félelem kialakulásához. Elsősorban pszichológiai és pszichiátriai kezeléseken igyekeznek kigyógyítani ezeket a személyeket félelmeikből.

vid4u.init(450,337,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.