Két lyuk között a meddőség kulcsa

A férfiak termékenységét az anogenitális távolság, vagyis a végbélnyílás és a herezacskó közötti távolság alapján meg lehet állapítani, állítja egy új tanulmány szerint.

A Baylor College of Medicine kutatói az Environmental Health Perspectives szaklap márciusi számában azt írják, a korábbi állatkísérletek is azt mutatták, hogy az anogenitális távolság fontos mértékegysége lehet a genitális fejlődésnek. Ez a távolság a rendellenes fejlődésű és működésű herével rendelkező férfiakban rövidebb lehet.

A Rochesteri Egyetem márciusban közzétett tanulmánya pedig azt mutatta, hogy a kisebb anogenitális távolsággal rendelkező férfiakban alacsonyabb a spermiumszám, a sperma minősége, a spermiumkoncentráció és a mozgékonyság.

terhesseg33

A Baylor kutatócsoportja új kísérletében 117 meddő és 56 termékeny férfi részvételével azt vizsgálta, hogy az anogenitális távolság eltér-e a termékeny és a terméketlen férfiak esetében. A vizsgálatból az derült ki, hogy a meddő férfiak anogenitális távolsága és péniszhosszúsága jelentősen kisebb volt, mint a termékeny férfiaké.

Dr. Michael Eisenberg, a tanulmány vezető szerzője szerint az eredményekből két fontos következtetést lehet levonni. Először is azt, hogy a módszer kiváló nem invazív lehetőséget kínál a hereműködés és a reproduktív potencia előrejelzésére felnőtt férfiakban. Másodszor pedig azt, hogy a terhességi behatások és fejlődés befolyásolhatják a felnőtt hereműködést. A kutatók ugyanakkor azt is hozzátették, hogy az anogenitális távolság mérési technikáinak és pontosságának összehasonlítása érdekében további kutatásokat kell majd végezni. A kutatás eredményei a PLoS One szaklapban olvashatók.

Forrás: