Se szaglás, se légzés: mi a teendő orrpolip esetén?

Nem is olyan ritka, mint gondolnánk: ez a rendellenesség először a szaglást és az íz-érzést rontja, majd ahogy nagyobbodik, súlyosbodnak a tünetei.

Orrpolip – vészesen hangzik, és valóban sok kellemetlenséget okoz annak, akinél kialakul. Többnyire gyulladt nyálkahártya-burjánzásból fejlődik ki, amely az orrmelléküreget, illetve az orrüreget borítja. Krónikus nyálkahártya-gyulladás lehet az oka. De mi is az orrpolip (Polypus nasi)? Sokan daganatnak gondolják, de nem erről van szó. Az orrmelléküregben és bizonyos esetekben az orrkagylón is létrejönnek nyálkahártya-képződmények, melyek halványak és vizenyős, kocsonyás állagúak, valamint el is mozdulhatnak (például fekvő testhelyzetben).

Mik az orrpolip tünetei?

Nemcsak az egyik, hanem mindkét orrüregben jelentkezhetnek és akár több is lehet belőlük egy helyen – érthető hát, hogy a képződmények bedugítják az orrmelléküregek kivezető nyílását valamint az orrjáratokat is. Nem menekül előlük az orrüreg hátsó része sem, amely a garat felső részébe nyílik – emiatt romlik az orrpolippal küzdő ember szaglása és az orrán nehezen tud lélegezni.

Először csak ezek az orrpolip tünetei. Majd ahogy növekszik a képződmény, úgy rosszabbodnak a tünetek is. A páciens úgy érzi, tele van az orra; a váladék a garat felé folyik, az ember gyakran orrfújásra kényszerül. Ha kisebb képződménnyel küzd valaki, akkor az orrpolip tünetei attól is függnek, hogy éppen milyen testhelyzetet vesz fel. Ha a képződmény elmozdul, akkor fekve jobban képes orron át lélegezni a páciens, mint ha ismét lábra áll.

natha8 Olvass még több cikket az orr betegségeiről!

Súlyosabb is lehet

Természetesen, ha nagyobb az orrpolip, akkor szinte lehetetlenné válik az orrlégzés, és csak szájon át képes rendesen levegőt venni az illető. Ez további problémákhoz vezet – kiszárad a torok, illetve a garat nyálkahártyája, aminek gyulladt torok a következménye, és szellőzés hiányában begyulladnak az orrmelléküregek, a homloküreg, az arcüregek is. Ha az orrpolip érinti a rostasejteket is, a páciens fejfájással küzdhet és fájlalja az arcát.  Legsúlyosabb esetben, ha a levegő egyáltalán nem jut át az orrjáratokon, alvási apnoé is kialakulhat, vagyis az ember nem tud éjjel pihentetően aludni, horkol, légzéskimaradással küzd, amelynek következtében kevesebb oxigén jut a vérébe.

Az orrpolip a népesség akár 25 százalékát is érintheti. Gyakrabban jelentkezik asztmásoknál, illetve azoknál, akik cisztikus fibrózissal küzdenek, mivel utóbbi a nyák rendellenes termelődésével jár. A férfiaknál sokkal gyakoribb, mint a nőknél, és az is előfordul, hogy ha már volt valakinek orrpolipja a családban, akkor a többieknél is nagyobb eséllyel jelentkezik.

Az orrpolip megállapítása és kezelése

Nem nehéz megállapítani az orrpolip jelenlétét, ha a páciens orvoshoz kerül: egyszerűen kimutatja az ún. orrtükri kép. A tükröt az orr szélesebb részén bevezetve észrevehetőek a képződmények. Azért, hogy a nyálkahártya-duzzanat kisebbé váljon, efedrin-oldatot alkalmaznak. Amennyiben az orrpolip már jelentősen megnőtt, elzárja az orrüreget, nehezebb a vizsgálat is, ilyenkor inkább CT-, MR- vagy endoszkópos vizsgálattal állapítják meg a problémát. Ezen típusú vizsgálatok ugyanakkor nagyobb segítséget jelentenek az orrüreg, valamint az orr hátsó részének alaposabb „feltérképezéséhez” is – kizárható a tumor is -, illetve megkönnyítik a felkészülést az esetleges orrpolip műtéthez.

orr1

Aki allergiás tünetekkel is küzd, annál természetesen allergia tesztet is végeznek. Ha gyermeknél állapítanak meg orrpolipot, minden esetben érdemes kizárni, hogy nem küzd-e cisztás fibrózissal. Amennyiben az orrpolip megléte alapján felmerül a rákos elváltozás gyanúja, további vizsgálatokkal a tumor jelenlétét is ki kell zárni.

Az orrpolip kezelése műtéttel történik. Elsősorban viszont azt kell megállapítani, mi okozza a képződményt, és az okozóját kikezelni. Többnyire gyulladás áll a probléma hátterében, ezért a kezelés során általában a gyulladást igyekeznek csökkenteni. Kisméretű képződmény esetén az orrpolip kezelése történhet szteroid orrsray-el is, vagy szteroid tablettával. Előbbit hónapokig, utóbbit viszont csak pár napig lehet használni.

Ha a fenti módszerekkel nem érnek el javulást a páciensnél, orrpolip műtét a megoldás. Ha a betegnek nincsenek más egészségügyi problémái, ambuláns műtéttel távolítják el az orrpolipot – manapság endoszkópos eljárással. Ha viszont az orrmelléküreget műtik, a pácienst altatják, vagy kábítják. A műtét után az orron át történő légzés és a melléküregek szellőzése is újra megoldott lesz.

Hogyan előzzük meg az orrpolipot?

Ahhoz viszont, hogy a probléma ne újuljon ki, néhány szabályt be kell tartani: gyakran a szteroid terápia alkalmazását írják fel, illetve, ha a páciens allergiás náthával küzd, szükséges azt kezelnie gyógyszerekkel. Már a sokkal ritkább kiújulás is nagy sikernek számít.

Az orrpolip teljes gyógyulásához az is hozzájárul, ha a páciens a beavatkozást követően rendszeresen jár ellenőrzésre. Ha az utánkövetés alapos, akkor a probléma kiújulásának kockázata nagyon kicsi.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.