Miért öl a torokgyík?

Egykor rettegett kórnak számított, manapság az oltás véd meg tőle – mi az a torokgyík, és miért volt halálos?

Régi történetekben, filmekben gyakran említik a torokgyíkot a rettegett betegség igen sok áldozatot szedett a múltban, ma a fejlett országokban azonban szinte teljesen eltűnt, köszönhetően a védőoltásnak.

A torokgyík vagy diftéria baktérium okozta kór – nyálcseppekkel, közvetlen érintkezéssel, fertőzött tárgyak érintésével terjed és erősen fertőző.
A Corynebacterium diphteriae nevű baktérium okozza, mely a torokban telepszik meg: valósággal rátapad a mandulákra vagy egyéb nyálkahártyára.
A felső légutakban megjelenik a kékes-szürkés, kékes-fehér hártya, amely olyan, akár egy pikkelyes gyíkbőr.!

A kórokozó által termelt méreg bekerül a véráramba és szétterjed az egész szervezetben: így nemcsak a szívet, a veséket és az idegrendszert is rongálja. Olykor halálos kimenetelű betegség: vagy a szívizom károsodik és a szív felmondhatja a szolgálatot, vagy megfullad a gége elzáródása miatt a beteg.

De honnan tudjuk, hogy diftériáról van szó?

A torokgyík tünetei kezdetben hasonlóak más betegségekéhez. A kékesfehér hártya megjelenését követően a beteg lázat, levertséget tapasztal, a torok fájni kezd. A hártya kiterjed a mandulákra, de a szájpadlásra, a nyelvcsapra és az orrnyálkahártyára is. A nyirokcsomók megduzzadnak. A baktérium a mandulákon és a gégében ún. fibrines gyulladást okoz: álhártya keletkezik, amely már a mélyebb rétegekbe is behatolhat.

Amennyiben leválik a hártya, a beteg fel tudja köhögni – probléma akkor van, ha ez nem lehetséges, és a hártya elzárja a légutakat, mert akkor fulladás miatt beáll a halál. A gyermekeket régebben gyakran ölte így meg a kór.

Hogy a tünetek mennyire erősek, az függ attól is, mennyire erős a páciens immunrendszere, de általában a fertőzés utáni második-hatodik napon jelentkeznek.

influenza2

A torokgyík többféle lehet

Ha mandula- és garatdiftériáról van szó, jelentkezik a levertség, a betegnek hányingere van, nehezen nyel, lázas, de általában nem hány. Fájhatnak a végtagjai is. Az orrdiftéria esetén nehéz az orron át lélegezni, az evés is problémás, náthaszerű tünetei vannak a betegnek – de ez főként csecsemőknél, kisgyerekeknél fordul elő. Létezik még gégediftéria is: a páciens erősen köhög, egyre rekedtebbé válik, elmegy a hangja. Nehéz számára a belégzés, és az erőlködés hallható is.

Mit tehet az orvos torokgyík esetén?

A betegséget bakteriológiai teszttel állapítják meg, amelynek eredménye 12 óra múlva érkezik meg – mivel ez hosszabb idő, sokszor a tünetek alapján már korábban elkezdik a kezelést. Toxikus diftéria esetén ez különösen ajánlott.

A kezelés lehetséges szérummal és antibiotikumokkal. Amennyiben a légutak elzáródnak, légcsőmetszést kell alkalmazni a beteg megmentése érdekében. A torokgyíkból felgyógyuláshoz a szívet legalább 6 hétig kímélni kell, legjobb, ha a beteg ágyban marad. Ha a kezelés megfelelő, minimális a maradandó károsodás és a halálozás esélye.

maszk7

Sajnos problémák adódhatnak torokgyík esetén

A toxikus komplikációk eredményeképpen ideggyulladás, szívizomgyulladás történhet. Utóbbi esetben szívnagyobbodás következhet be, összeomolhat a keringés, hirtelen szívhalál állhat be – még a lábadozás idején is. Ha ideggyulladásról van szó, megtörténhet, hogy a nervus recurrens, mely az arcideget és a gégét beidegzi, lebénul, ezzel bénulást okozva a szájpadlásnál és zavart a nyelésben. Lebénulhatnak a szemizmok is.  Mindez a torokgyík kialakulását követő második, harmadik hónapban jelentkezhet. Kialakulhat vesegyulladás, romolhatnak a vesefunkciók, szívbelhártya-gyulladás, agyvelőgyulladás, tüdőembólia is jelentkezhet. Ahogyan tüdőgyulladás is – általában a halállal végződő estek felénél ez megtörténik.

Védekezés a torokgyík ellen

A védőoltásnak köszönhetően a betegség jelentősen visszaszorult, nagyon ritka a diftériás eset – az ún. passzív immunizálást a Nobel-díjas Emil von Behring vezette be. A kór immunizált állatok véréből készített védőoltással előzhető meg. Mióta a diftéria-pertussis (szamárköhögés)-tetanusz oltás elterjedt, a torokgyíkot szinte teljesen sikerült felszámolni. Csak ott jelentkezik a betegség, ahol az oltást nem adták be az embereknek.

Magyarországon 1938-ban igen sokan haltak meg torokgyíkban: több mint ötezer fertőzés történt, és 300-an belehaltak a kórba. Ekkor lett kötelező az oltás – minden gyermeket oltanak torokgyík ellen.

Forrás: