A hirtelen szívhalál megelőzhető

Időről időre megrázza a közvéleményt egy-egy sportoló hirtelen szívhalála. Ezekben az esetekben sokan keresik, hogyan lett volna megelőzhető a tragédia, ám aztán feledésbe merül a téma.

Dr. Marton Anna, az Oxygen Medical kardiológus főorvosa szerint azonban mindig szem előtt kell tartanunk a megelőzés és az „intelligens sportolás” lehetőségeit.

Bevezető tünetek nélkül

A szív feladata, hogy a szervezet többi részébe eljuttassa a vért, ezzel biztosítva a sejtek működéséhez szükséges tápanyagokat és oxigént. Ez a funkció nélkülözhetetlen életben maradásunkhoz, így a benne keletkezett legkisebb zavar is súlyos következményekkel járhat. Az úgynevezett hirtelen szívhalálnál leáll a szív pumpaműködése, a vérkeringés hirtelen leállása pedig bevezető tünetek nélküli eszméletvesztéshez vezet – ismerteti dr. Marton Anna, az Oxygen Medical kardiológus főorvosa. Ilyen esetekben a mielőbbi újraélesztés megkezdése az egyetlen lehetséges segítség, aminek a sikere a kiváltó ok mellett elsősorban az azt végzők szakmai felkészültségétől függ.

A hirtelen szívhalál nem egyetlen betegség elnevezése, hanem több lehetséges kórfolyamat legsúlyosabb szövődménye. Számtalan veleszületett vagy szerzett szívgyógyászati megbetegedés végződhetnek a keringés hirtelen leállásával akár ritmuszavar, akár szívleállás eredményeként.

sziv5

A hirtelen szívhalál tehát nem sorsszerű, minden esetben áll mögötte olyan megbetegedés, amely korábban lehet, hogy csak egészen enyhe tüneteket okozott, vagy teljes panaszmentesség mellett „néma, de kockázattal járó" kórkép formájában alakult ki. Épp ezért tévedés lenne azt állítani, hogy nem előzhetjük meg.

A megelőzés lehet a megoldás

Megelőzni mindig könnyebb a bajt, mint egy elkeseredett nehéz helyzetet visszafordítani, ahol a lehetőségek egyébként is igen szűkösek. Éppen ezért fontos, hogy különösen akiknél a családban már előfordult hirtelen haláleset vagy nagyobb fizikai és/vagy pszichés stressz terhelésnek vannak kitéve, időnként panaszmentesség esetén is vegyenek részt szív- érrendszeri szűrővizsgálaton.

Ugyanígy fontos felfigyelni a sokszor jelentéktelennek tűnő panaszokra is, mint pl. a fáradékonyság, a korábbinál nehezebb teljesítőképesség. Természetesen az ismert, típusos panaszokkal is feltétlenül szükséges a kivizsgálás, mint például a terhelés során jelentkező mellkasi, gyomortáji vagy toroktáji akárcsak enyhe, pár perces nyomó, szorító fájdalom, légszomj, szívdobogásérzés, bevezető tünetek nélküli eszméletvesztés. Minden panasz fontos lehet, különösen, ami pihenésre enyhül.

Sportolóknak különösen fontos

Egy mindenre kiterjedő, alapos szűrővizsgálat során az általános kivizsgálás mellett az anatómiai eltérések felderítése szívultrahang vizsgálattal történik. Veleszületett vagy szerzett vezetési zavarok, ritmuszavarok, elektrofiziológiai eltérések feltérképezése céljából nyugalmi és terheléses EKG készül.

A sportolóknak különösen érdemes komolyan venni a kivizsgálást, különösen azért, mert a sportorvosi gyakorlatnak nem része a rutinszerűen végzett kardiológiai konzílium, a szívultrahang és a terheléses EKG.  Így azonban dr. Marton Anna, az Oxygen Medical kardiológus főorvosa szerint számos eltérés rejtve maradhat.

sziv_EKG

A nyugalmi EKG eredményei alapján a szív fal vastagságára csak következtetni lehet, a billentyűk, nagy erek működésére szinte semmilyen támpontot nem ad. Hasonlóan alkalmatlan a terhelést követő levezetési szakban fellépő ingerületvezetési zavarok kimutatására.

A teljeskörű sportkardiológiai kivizsgálás során a nyugalmi EKG mellett a terheléses EKG és a szívultrahang vizsgálat képes teljes képet adni a sportoló állapotáról. Csak ezen vizsgálati eredmények birtokában zárhatunk ki minden olyan szív-és érrendszeri elváltozást, amely a sportoló életét veszélyeztetné.

Ezt követően, időben megtehető minden szükséges óvintézkedés a hirtelen szívhalál megelőzése érdekében. A betegségek idejében felfedezve gyógyíthatók, vagy gyógyszeresen, esetleg műtétileg kezelhetők. Szükség esetén életvédő műszerek beültetésével (pacemaker, defibrillátor) szívleállás esetén az azonnali újraélesztés műszeres feltétele megteremthető.

Ilyenkor a műszerek vagy maguk veszik át a leálló szív működtetését vagy a halálos ritmuszavart vagy vezetési zavart pillanatok alatt, a beteg számára sokszor észrevétlenül megszüntetik, ezzel a beteg életben maradási esélyeit hatványozottan megnövelik.

Forrás:


Egy válasz

  1. A „hirtelen szívhalál” elnevezést a média előszeretettel használja. - mitsportoljak.hu

    […] Ugyanígy természetesen az ismert, típusos panaszok mellett, mint a terhelés során jelentkező mellkasi, toroktáji, akárcsak enyhe, pár perces nyomó, szorító fájdalom, légszomj, szívdobogásérzés, bevezető tünetek nélküli eszméletvesztés. Minden panasz fontos lehet, különösen, ami pihenésre enyhül. https://napidoktor.hu/cikk/104.23446/A-hirtelen-szivhalal-megelozheto […]

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.