Boldog ember, boldog szív?

A „félig teli pohár” – életszemlélet hozzájárulhat, hogy megvédjük magunkat az olyan betegségekkel szemben, mint a stroke vagy a szívroham

Az olyan érzések, mint az optimizmus és a boldogság, csökkentik a szív- és érbetegségek kockázatát – a Harvard egészségügyi iskola közelmúltban végzett tanulmánya jutott erre a felfedezésre. Kiderült: azok az emberek között, akik fokozottan ki voltak téve a szívbetegség rizikójának, az optimistábbak kevésbé kaptak szívrohamot vagy stroke-ot. Az elemzés 200 tanulmányt vizsgált, és a legnagyobb eddig, mely a pozitív gondolkodás hatását vizsgálta a szívbetegségekkel és a stroke-kal összefüggésben.

Valójában korábban főként a negatív hatások, így a depresszió vagy a szorongás befolyását figyelték, most azonban arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a jó közérzet, a jóllét mennyire van hatással a szívprobléma, illetve a stroke kockázatára.

Julia K. Boehm és Laura D. Kubzansky kutatók arra a felfedezésre jutottak, hogy a boldogság és az optimizmus egészségesebb szívet jelez előre. Azok az emberek, akik jobb közérzetről, jóllétről számoltak be, jellemzőbben egészséges életmódot is folytattak, amely megmagyarázhatja a szívroham- és a stroke kisebb kockázatát.

paradicsom1Általánosságban többet mozogtak, többet aludtak, egészségesebben táplálkoztak, mint azok, akik negatívabban viszonyultak az élethez, a mindennapokhoz. Esetükben kevésbé voltak jelen a rizikófaktorok is, melyek a szívrohamhoz, stroke-hoz vezetnek, így például a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint vagy az elhízás.

A szív- és érrendszer egészségét tehát javítja a pozitív életszemlélet, a boldogság és az optimizmus érzése – mondta el Julia K. Boehm. A szakember hozzátette: az optimizmus egyébként tanulható.

Ezzel szemben a depresszió rendkívül negatív hatása a szívproblémákra és a stroke-ra már bizonyított – mondta el a New Yorki Lenox Hill kórház pszichiátria osztályának munkatársa, Bryan Bruno. A legtöbb kardiológus tisztában van azzal, hogy a depresszió kezelése is fontos a szívbetegek esetében. Tanulmányok bizonyítják azt is, hogy ha valakinél szívbetegség áll fenn, a diagnózis sokkal rosszabb, ha kezeletlen depresszió is jelen van.

De képesek lehetünk-e változtatni hozzáállásunkon a kedvezőbb egészségi állapot érdekében? Bryan Bruno hozzátette: a gének bizonyos mértékben szerepet játszanak egy-egy ember életszemléletében. Egy célzott terápia azonban sokat segíthet abban, hogy kialakítsuk a pozitívabb hozzáállást.

A tanulmányt az American Psychological Association journal Psychological Bulletin szaklap közölte.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.