Szívroham a sok üléstől?

Azok a nők, akik az átlagosnál többet ülnek, két-háromszor nagyobb eséllyel vannak kitéve annak, hogy életveszélyes vérrög alakul ki a tüdejükben.

Ez az első kutatás, amely kimutatta az ülő életmód és a szívrohamhoz vezető vérrögök közti összefüggést. Noha azt a szakemberek is elismerik, hogy a különbség igen alacsony – mindössze héttel több tízezer esetből, ami alig magasabb, mint a fogamzásgátló tabletták és a sok repülés okozta szám -, a felfedezés mégis igen nagy jelentőségű. A legtöbb eddigi kutatás a témában azt vizsgálta, hogy az illető mennyit mozog. Ez az első, amely megfordította a nézőpontot, és az ülés szemszögéből figyelte meg a folyamatot.

Vérrög úgy alakul ki a tüdőben, hogy a lábban található rög – teljes egészében vagy részben – felkerül a véráramon keresztül. Tünetei a nehéz légzés, a köhögés és a mellkasi fájdalom.  Dr. Christopher Kabrhel és csoportja közel hetvenezer ápolónőt vont be a 18 évig tartó kutatásba. Ezalatt megfigyelték az életmódjukat, és időnként kérdőíveket is kitöltettek velük.

pktd4nta9

Úgy tapasztalták, hogy akik sokat (több mint heti 41 órát) ültek, kétszer gyakrabban estek áldozatául a vérrögnek, mint azok, akik hetente legfeljebb tíz órát töltöttek el így. Az eredmények úgy is megbízhatónak bizonyultak, hogy más tényezőket – például a testtömegindexet, az életkort és a dohányzást – is figyelembe vettek. Emellett arra is felhívták a figyelmet, hogy az inaktív életforma többek között magas vérnyomást és szívproblémákat is okoz.

A kutatók arra következtettek, hogy a kevés mozgás és a tüdőben található vérrög megjelenése között közvetlen összefüggés tapasztalható, és remélik, hogy a mozgást népszerűsítő felvilágosító munka hatására csökkenni fog ezen esetek száma. Áll a British Medical Journal című lap online kiadásában megjelent tanulmányban.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.