Érszűkületes nők

Az érszűkületes nők állapota előbb romlik, mint a férfiaké. A korszerű diagnosztikai technikák igazolták, hogy az alsó végtagi érszűkület ugyanolyan gyakori nőkben, mint férfiakban, de egy új vizsgálat azt is bizonyította, hogy a súlyos betegség a nőbetegekben gyorsabban romlik, mint a férfiakban.

A tanulmányt az Amerikai Szívgyógyászok Kollégiumának folyóirata közölte.

Az alsó végtagi vérellátás romlásának közismert tünete az átmeneti sántítás, amikor járás közben az izomzatban fájdalom kezdődik, ezért lassítani, sőt megállni kell, míg a láb kipiheni magát. A városi orvostudomány ezt hívja “kirakattünetnek”, mert az utcán járó érbeteg mind gyakrabban megáll a kirakatok előtt, hogy megpihenjen. Az átmeneti sántítást 1831-ben ifj. Jean-Francois Bouley francia állatorvos írta le, aki fölfigyelt arra, hogy Párizs utcáin egy hintót húzó ló egyik hátsó lábára ugyanolyan távolságra mindig sántítani kezd.

shutterstock_11147172

Kiderült, hogy a ló hasi főverőere elzáródott és az okos lódoktor fölismerte az összefüggést a sántítás és az érelváltozás között. Korábban azt tartották, hogy emberben ez a férfiak betegsége, mert ők dohányoznak és az alsó végtagi érszűkületben a nikotin fontos szerepet játszik. Ma mind több nő is szívja a cigarettát, a vizsgálati módszerek is érzékenyebbé váltak, így kiderült, hogy az érszűkület azonos gyakoriságban fordul elő a nők és a férfiak között. Mary M. McDermott és munkacsoportja 380, alsó végtagi érszűkületben szenvedő nőt és férfit vizsgált négy éven keresztül.

A betegek évente mentek ellenőrzésre, ahol kétféle, terheléses mérés történt. Egyik mérés az ilyen panaszok tisztázására közismert hatperces gyaloglás: a páciens saját, megszokott járásütemében megy sík talajon, hat percen keresztül, és a megtett távolságot mérik. A másik terhelés a négyperces emeletre mászás, ahol a lépcsőzés sebessége számít.

shutterstock_521295281

A vizsgálat valamennyi résztvevője 59 éves, vagy idősebb volt. A teljesítmény során értékelték az életkort, az esetleges mozgászavart is.

Négy év alatt a nők közül a hat percet nehézség nélkül teljesítők száma a felére csökkent. Az is kiderült, hogy szinte egyenletesen romlott a nők mozgásának sebessége a lépcsőzés során a négy esztendei időszak alatt. A kutatók szerint az érszűkületben szenvedő nők állapota a férfiakéhoz képest gyorsabban romlik.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.