Dizájner drogok

A világ számos országában nem terjed ki a hatósági ellenőrzés az úgynevezett dizájner drogokkal való visszaélésre, és ezt a problémát nemzetközi összefogással mielőbb orvosolni kell.

A Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző Szervezet (INCB) éves jelentésében közzétett írás szerint a dizájner drogok olyan vegyületek, amelyeket a kábítószerlistán szereplő tiltott anyagok apró változtatásaival állítanak elő, kijátszva ezzel a törvényt. Az ENSZ bécsi székhelyű szakosított szervezete felhívja a figyelmet arra, hogy a világhálón terjednek azok a útmutatók, amelyek az újfajta pszichoaktív szerek készítési módját részletezik.

A szervezet arr kormányokat a problémával való mielőbbi szembenézésre kéri. "Tekintettel a dizájner drogok használatának egészségügyi kockázataira, sürgetjük a kormányokat, hogy foganatosítsanak intézkedéseket az említett szerek gyártása, az azokkal való visszaélés és kereskedelem megakadályozása érdekében" – hangsúlyozta Hamid Ghodse, az INCB elnöke Londonban, ahol a tanulmányt publikálták. A szervezet követendő példaként említette azokat az országokat, ahol a kábítószer-fogyasztás és -kereskedelem megelőzésével foglalkozó hatóságok ellenőrzése a tiltott komponensekhez szerkezetileg hasonló elemekre is kiterjed, lehetővé téve ezzel a dizájner drogok kiszűrését.

shutterstock_1661866326

A jelentés elsősorban a legnépszerűbbnek számító mefedront emeli ki a dizájner kábítószerek közül, amelynek a használata rohamosan terjed számos országban. A beszámoló szerint a szert interneten keresztül vagy a "smart shop" néven ismert boltokban lehet beszerezni, és a leggyakrabban fürdősóként vagy növényi tápsóként hirdetik. A mefedron hatása hasonló a kokainéhoz és az amfetaminéhoz, de a pontos hatásmechanizmus nem ismert.

A jelentésben az áll, hogy a új szer használatával összefüggő halálesetek száma Európában az utóbbi években jelentősen megnőtt, de Észak-Amerikában, Délkelet-Ázsiában, Ausztráliában és Új-Zélandon is komoly problémát okoz a mefedron fogyasztása. Európa-szerte a mefedronon kívül 15 másik dizájner drogot tartanak számon, míg például Japánban 51 változata ismert.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.