15 ezer lépés a cukorbetegség ellen

A mozgás nem csak az elhízás megelőzésében segít, de csökkenti a cukorbetegség rizikóját.

A prevenció új kutatási eredményeiről és a már kialakult betegség melletti életmód jelentőségéről dr. Keresztényi Zoltán humánkineziológus beszélt.

Határozott léptekkel a célért

Ha heti öt alkalommal 3000 lépést teszünk, jelentősen csökkenthetjük a cukorbetegség és az elhízás kockázatát. Erre a megállapításra jutottak ausztrál kutatók abban a tanulmányban, amely a napi gyaloglás és az inzulinérzékenység összefüggését vizsgálta. A tudósok szerint, ha a naponta megtett lépések számát 5 év alatt felemelnénk 10 ezerre, a pozitív hatások megsokszorozódnának.

Már korábbi vizsgálatok is bizonyították, hogy a fizikai aktivitás csökkenti az inzulin-rezisztenciát, és a testtömeg-indexet, amelyek komoly rizikófaktorai a diabétesznek. Eddig azonban egyetlen tanulmányban sem nevezték meg, pontosan napi hány lépést kell megtenni ahhoz, hogy elérhető legyen az ilyen hatás.

cukor24

Több szakértő ezt a mennyiséget napi 10 ezer lépésben határozza meg, de a heti ötször megtett 3 ezer lépés hasonlóan hatékonynak bizonyult. Sőt, egy edzetlen embernek nem is szabad többel kezdenie, viszont ezt a mennyiséget lenne érdemes feltornázni 5 év alatt napi 10 ezer lépésre.

A gyaloglás lenne a megoldás?

A vizsgálat során 592, középkorú felnőttet vizsgáltak a Murdoch Children’s Research Institute tudósai Melbourne-ben, egy 2000 és 2005 közt zajló átfogó cukorbetegség-kutatás keretében. Miután a résztvevők átestek egy komplex egészség-felmérésen, kiköltöttek egy kérdőívet az érkezési és az életmódbeli szokásaikról. Ezek után mindenki kapott egy pedometert, amelynek a használatát is megtanulták. A pedometer – más néven lépésszámláló – egy kis hordozható elektronikus eszköz, amely a csípő mozgásának követésével számlálja, hány lépést teszünk meg.

Öt évvel később a kutatók úgy találták, hogy akik több lépést tettek meg napi szinten az elmúlt 5 év során, alacsonyabb BMI-vel rendelkeztek, alacsonyabb volt a csípőbőségük, és magasabb volt az inzulinérzékenységük, azaz a mozgás hatására a sejtek képesek voltak az inzulin által diktált mennyiségben felvenni a vérből a cukrot.

cipo1

Az eredmények ráadásul még az étrendtől is függetlenek voltak. Azoknak az önkéntesek pedig, akik vállalták, hogy a megfigyelt 5 évben növelték a napi adagjukat 10 ezer lépésre, háromszorosára javult az inzulin-érzékenységük.

A betegségben is segít

Cukorbetegeknek a megfelelő kezelés mellett kötelező lenne mozogni.- ismerteti dr. Keresztényi Zoltán humánkineziológus. – Amellett, hogy a renszeres fizikai aktivitás karbantartja a testsúlyt, az izmokat, és hat a stressz ellen, bizonyítottan csökkenti a vércukorszintet, a vérnyomást, a vérzsírok szintjét, a szövődmények kockázatát, valamint kevesebb lesz inzulinszükséglet is. Ezeket a hatásokat úgy éri el a mozgás, hogy amikor az izmai dolgoznak, tápanyagként jelentős mennyiségű cukrot, zsírt vesznek fel a vérből. Diagnosztizált diabétesz esetén azonban különösen fontos, hogy a megfelelő intenzitású, rendszerességű és típusú mozgást folytassuk, amelyről egy életmódfelmérés és -tanácsadás során személyre szabott programot kaphatunk.

Forrás:


Egy válasz