Daganatölő grapefruitlé

Napi egy pohár grapefruitlé mellett harmadára csökkenthető a rákbetegeknél alkalmazott kemoterápiás szer mennyisége – állapították meg klinikai tanulmányukban a Chicagói Egyetem orvosi karának kutatói.

A szakemberek azt vizsgálták, hogy miként változtatják meg a gyümölcsben lévő vegyületek a sirolimus elnevezésű rákellenes hatóanyag lebontását.

Az orvosok a legtöbb gyógyszer mellett nem ajánlják a grapefruitlé fogyasztását, mert bizonyos enzimekkel kölcsönhatásba lépve csökkenti a szerek hatékonyságát.

ct_gep2

Egyes rákellenes szerek mellett a savanykás gyümölcs leve azonban azt a hatást éri el, hogy lelassul a páciens anyagcseréje, így lassabban bomlik le a kemoterápiás szer is.

A klinikai próbák eredményei azt mutatták, hogy a hatóanyag szintje 3,5-szer nagyobb volt a páciensek vérében 2,4 deciliter grapefruitlé elfogyasztása után, vagyis jóval kisebb gyógyszerdózissal elérhető ugyanaz a daganatölő hatás – írták az egyetem honlapján megjelent közleményükben.

Ezra Cohen és kutatócsoportja 138 gyógyíthatatlannak nyilvánított rákbeteget vont be a vizsgálatba, akik számára már nem találtak hatékony terápiát. Megállapításaikról a Clinical Cancer Research című szakfolyóiratban számoltak be részletesen.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: