Mellrák a duciknál!

Egy új spanyol tanulmány szerint a túlsúlyos nők esetében nagyobb valószínűséggel alakul ki mellrák fiatal korban.

A Granadai Egyetem tudósai a kutatás kertében 524 mellrákkal diagnosztizált nőt vizsgáltak meg a granadai San Cecilio Egyetemi Kórházban 2009 január és 2010 szeptember közötti időszakban. A kutatók elsősorban a nők testsúlyát (normálsúlyú, túlsúlyos, vagy kórosan elhízott) és életkorát vették alapul az emlőrák diagnózisának idején. Azokat a nőket külön csoportba sorolták, akiknek a családjában korábban már volt mellrák.

A kutatók a tanulmány során arra a megállapításra jutottak, hogy az elhízás megnöveli a mellrák fiatalkori kialakulásának valószínűségét. A tanulmány eredményei ellentmondanak a korábbi kutatási eredményeknek, mely szerint a magasabb testtömegindexszel rendelkező emberek esetében kisebb a mellrák kockázata.

ypu8mycf2

A Granadai Egyetem kutatói azt is megállapították, hogy azok a nők, akiknél viszonylag fiatal korban diagnosztizálták a mellrákot, azok rendszerint korán, 10 éves koruk előtt kezdtek el menstruálni. Tehát a menarche, azaz az első menstruációs ciklus időpontja meghatározó tényező lehet az emlőrák kialakulásában, különösen a túlsúlyos nők esetében.

A tanulmányt a spanyol Nutricion Hospitalaria című tudományos folyóirat legújabb számában publikálták.

Forrás: