10 tévhit a rákról: bőrrák és rovarirtó

Az igazság a grillhúsokról, a bőrrákról, a rovarirtókról és a műtétekről.

A rák sokszor úgy hallatszik a betegek számára, mint egy halálos ítélet, pedig az esetek igen jelentős részében jók a kilátások. Ám még így is számos tévhit övezi ezt a betegségcsoportot.

Amerikai kutatók felmérése szerint a lakosság körében számos hiedelem tartja szilárdan magát a rákkal kapcsolatban, holott ezek egy része téves információkon alapul. Lássuk, mely mítoszok a leggyakoribbak, a válaszadók hány százaléka tartotta igaznak, és miért nem azok mégse!

1. tévhit: A rák okozta halálesetek aránya egyre növekszik (68%)

A tények: Kevesebb, mint a fele halt meg azoknak a betegeknek, akiknél rákot diagnosztizáltak, a többiek sikeresen vették fel a harcot a kórral szemben. A tévhit hátterében az áll, hogy gyakran számszerűleg teszik közzé az adatokat, ám miközben valóban több beteg hal meg rákban, a népesség létszáma is magasabb, tehát arányában nem változott semmi.

Ráadásul mivel a rák jobban érinti az idős embereket, és a várható élettartam az utóbbi években jelentősen megugrott, úgy tűnhet, mintha többen betegednének meg. Ezzel szemben korcsoportokra bontva kifejezetten csökkenés figyelhető meg.

shutterstock_12515677

2. tévhit: A grillezett húsok nem növelik a rák kockázatát (56%)

A tények: A grillezés során a húsból az extra magas hő hatására olyan vegyi anyagok szabadulnak fel, amelyek növelik a rák kialakulásának kockázatát. Ha tehát gyakran eszik grillezett húst, vagy hirtelen, magas hőmérsékleten serpenyőben sütött húst, akár vörös húsokat, akár szárnyasokat, akkor veszélynek teszi ki magát.

Az erősen átsütött, vagy megégett hús a legproblémásabb. Persze nem kell örökre lemondani a sült húsról, de ne egye rendszeresen, és a feketére égett részekről olyankor is mondjon le! A zöldségek nem mennek át ilyen átalakuláson, így a húsfélék ezzel helyettesíthetők grillezés során.

3. tévhit: A bőrrák elkerülhető, ha naponta használ fényvédőt (43%)

A tények: A fényvédő krémek nem nyújtanak védelmet egész napra. A fényvédő krémeken látható faktorszám azt jelzi, hogy hány percig tartózkodhatunk a napon anélkül, hogy leégnénk – vagyis egy 30-as faktorú krém is mindössze fél óráig ad biztonságot, tehát rendszeresen újra és újra be kell kenni a bőrünket vele. A vékony ruházat is óv a káros UV-sugaraktól.

shutterstock_56302480

Különösen veszélyes a bőrrák, mert akár évekig is lappanghat, mielőtt látható elváltozásokat okoz a bőr külső felszínén. A leégés pedig a bőr mélyebb rétegeit is károsítja, ami tovább növeli a kockázatot. Azt pedig talán már nem is kell külön mondani, hogy 10 és 15 óra között egyáltalán ne tartózkodjunk közvetlenül a napon!

4. tévhit: A rovarirtó szerek rákot okozhatnak (41%)

A tények: Bár sok hírt hallani a rovarirtó szerek okozta rákos daganatokról, a valóság az, hogy nem sikerült kimutatni közvetlen összefüggést az ilyen szerek és a betegség között. Ugyanakkor viszont igaz, hogy a vegyszerekkel mindig fokozott óvatossággal kell eljárni, mert akár a belélegzésük is mérgező lehet. Legyen különösen óvatos, ha mezőgazdasági munkák során peszticid-tartalmú növényvédő szert használ!

shutterstock_35454421

5. tévhit: A műtét fokozza a rákos sejtek számát (41%)

A tények: Ez a mítosz onnan ered, hogy a rák műtéti kezelésének hajnalán sok beteg már csak akkor jutott a sebészhez, amikor a betegsége előrehaladott állapotban volt és az egész szervezetben elterjedt. Amikor nem sokkal a műtét után a beteg meghalt, akkor terjedt el az a tévhit, hogy a műtét gyorsította fel a folyamatot.

Valójában napjainkban már kellő ismeretekkel rendelkezünk a daganatokról, ezért az orvosok pontosan tudják, hogyan vehetnek például mintát a rákos sejtekből, és hogyan metszhetik ki a daganatot anélkül, hogy az továbbterjedne. Sok esetben a műtét szerves része a betegség kezelési folyamatának.

Forrás: