Veszélyben a női szívek

Bár a magas vérnyomás mindkét nemet egyaránt érinti, azonban a kutatások szerint a nőkre veszélyesebb a hipertónia, így náluk korábban el kéne kezdeni a megfelelő terápiát.

Egy friss tanulmánya szerint bár a legújabb adatokból kiindulva az elmúlt három évtizedben a férfiak szívbetegség miatti halálozása csökkent, a nők esetében ez nem mondható el, sőt, körükben ez a vezető halálok.

Ahhoz, hogy megértsék a jelenséget, a kutatók 100, kezeletlen hipertóniás férfi és nő vérkeringését vizsgálták, és megállapították, hogy az utóbbiaknál 30-40 százalékkal több esetben fordult elő érrendszeri betegség, valamint olyan hormonzavarok, melyek magas vérnyomást eredményeztek.

A kutatók így arra a következtetésre jutottak, hogy nők esetében nem csak korábban van szükség megfelelő kezelésre, de agresszívabb terápiát is igényelnek.

Fontos a korai felismerés

A mielőbbi diagnózison múlik minden, azonban a hipertónia gyakran semmilyen tünettel nem jár. Éppen ezért érdemes a gyanús eseteknél időről időre megmérni otthon a vérnyomást, de még jobb, ha kezelőorvostól 24 órás vérnyomásmérőt kér, hogy nyomon követhesse a napi ingadozásokat.

Amennyiben magas értéket mért, úgy ajánlott minél hamarabb felkeresnie egy szakembert, hogy fel lehessen kutatni a hipertónia kiváltó okát – főleg, mivel az elsődleges, esszenciális hipertóniában több faktor, több kisebb-nagyobb kóros eltérés felelős azért a szabályozási zavarért, ami a vérnyomás emelkedéséhez vezet.

Fontos továbbá a megfelelő, személyre szabott kezelés meghatározása, melynél fontos szempont a beteg neme, életkora, súlya.

A terápia tehát személyenként eltérő lehet, viszont az idő folyamán könnyen előfordulhat, hogy más készítményre, illetve dózisra szorul az illető, ezért kiemelten fontos a rendszeres konzultáció!

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.