Várandós vitaminnal a stressz elleni harcban?

A stressz valószínűleg az a veszélyfaktor, amit gyakorlatilag lehetetlen kiiktatni az életünkből, bármennyire is szeretnénk. Hiszen a legtöbben nem engedhetik meg magunknak, hogy a terhességük alatt ne dolgozzanak, és a munkahelyi stressz olyan természetes velejárója a mindennapoknak, mint amennyire a reggeli öltözködés.

Ráadásul akkor sem kerül közelebb a teljes nyugalomhoz, ha a munkájával is fel tud hagyni a várandósság idejére. Hiszen az otthoni ügyek, és a babavárással felmerülő kérdések is mind – mind stressz faktorként jelentkeznek.

Védekezés?

Mivel azt igencsak nehézkesen tudja betartani az ember, hogy ne idegeskedjen, így valószínűleg nem az a megoldás a stressz kikerülésére, hogy buddhista nyugalommal tekint a világra. Természetesen minden meg kell próbálni, de a nyugtalanság egy önmagát is gerjesztő folyamat. A stressz hatására a test több magnéziumot, kalciumot, és lényegesen több vitamint igényel, mint nyugalmi helyzetben. A megnövekedett igényeit pedig egy ideig a raktárakból fedezi, ám ha már azok is kiürültek, akkor a stressz tünetei – vagyis a fáradékonyság, ingerlékenység, stb. – erősebben jelentkeznek.

Várandósság esetén

Amikor a nő várandós, akkor a vitamin és ásványi anyag szükséglete megnövekszik, hiszen a születendő babájának fejlődése is ezektől az anyagoktól függ. Így a terhes nők esetében a stressz komoly rizikófaktorként is jelentkezhet a magzat megmaradása szempontjából, hiszen hazánkban ma, a szomorú statisztikák alapján minden negyedik terhesség vetéléssel végződik.

A kismamákra a stressz élettani hatásai az igazán veszélyesek. A megemelkedő vérnyomás és a szorongás a magzatnak sem tesz jót, de talán ez még a kisebbik gond. A stressznek ugyanis oxidatív hatásai is vannak, vagyis kémiai „rombolást” visz véghez a szervezetben. Ez érintheti a szívműködést, az inzulintermelést, és egy sor endokrinológiai folyamatot is. Sajnos a stressz világszinten jelent hatalmas problémát, és az sem segít, hogy a kismamák viszonylag keveset tudnak a várandósság mikéntjéről, a lehetséges komplikációkról, veszélyekről, illetve arról, hogy ők maguk mit is tehetnek a nyugodtt babavárás érdekében.

Tegyen ellene!

A stressz ellen nem csak a rendszeres mozgással, és – várandósság esetén különösen – a kiváltó okok minimalizálásával tehet. Ma már a piacon igencsak széles választékban találhatóak olyan várandós vitaminok, melyek segíthetnek kivédeni ezeket a hatásokat. Azonban itt sem mindegy, hogy melyik mellett teszi le a voksát. Érdemes figyelni arra, hogy az ásványi anyagaik könnyen felszívódó, citrát vagy glükonát formában legyenek jelen a készítményben.

Dr. Angyal Géza azt is elmondta, hogy fontos tisztázni, hogy a szabad gyökök képződése nem ördögtől való! Az egészség megőrzéséhez, és a test megfelelő működéséhez elengedhetetlenek, vagyis a cél nem a felszámolásuk. Az említett anyagokat az úgynevezett antioxidánsok kötik meg, semlegesítik, hogy a megfelelő egyensúlyt fent lehessen tartani, a gond akkor van, amikor ez a kényes mérleg elbillen. Várandósság alatt az oxigénigény is megnő, így fokozódik a reaktív oxigén szabadgyökök képződése. Komoly kihívást jelent maga a szülés, de a babatervezéssel járó stressz is, illetve a magzat is sok környezeti tényezővel találkozik, mely szabadgyökök képződéséhez vezet.

Ma már tudjuk, hogy az antioxidánsok nem mindenhatóak, és a kontrollálatlan adagolások sok esetben többet árt, mint használ. Az A -, E -, vagy éppen a C – vitamin jótékony hatásáról nem is érdemes vitatkozni, de ez a tétel is inkább abban az esetben állja meg a helyét, ha biológiailag aktív formában jutunk hozzá. A megnövekedett igények kielégítésekor – mint amilyen a várandósság is -, ennek megfelelően, olyan készítményt kell keresni, melyben a felhasznált anyagok biológiailag aktív formában vannak jelen, mindemellett pedig nem szabad megfeledkezni a kiegyensúlyozott táplálkozás, és a megfelelő mozgás fontosságáról sem!

Forrás: Ratkó Tünde szülésznő


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.