Van megoldás a kemoterápia okozta hajhullásra

A kemoterápia egyik leglátványosabb mellékhatása, hogy a kezelt betegnek kihullhat a haja. Ráadásul, a daganat műtéti eltávolítását követően a betegeknek nem csak fizikailag, de lelkileg is fel kell épülniük, utóbbit nagy mértékben hátráltathatja a hajkorona elvesztése.

Az AVON adományának köszönhetően, hazánkban egyedülálló módon az Uzsoki Utcai Kórházban válik elérhetővé egy speciális fejbőr hidegterápiás készülék, amely csökkentheti a kemoterápia által kiváltott hajhullás mértékét.

Amikor kiderül valakiről, hogy daganatos megbetegedése van és kemoterápiára kell járnia, a betegekben gyakran merül fel a „Most ki fog hullani a hajam?” kérdés. A haj azért hullik ki a kemoterápia alatt, mert a kemoterápiás szerek a szervezetben lévő összes gyorsan osztódó sejtet célozzák, és a hajhagymák sejtjei az emberi szervezet második leggyorsabban osztódó sejtjeinek számítanak. Sok beteg számára a kemoterápia által okozott, egyik legkellemetlenebb mellékhatás a hajhullás, amely a külső hatásokon kívül hatással van a beteg lelki világára és az önbecsülésére is. A hajkorona elvesztésével már a környezet számára is láthatóvá válik a megbetegedés, és emiatt sok beteg rosszul érzi magát, szégyenkezik. Az AVON által az Uzsoki Utcai Kórháznak adományozott hidegterápiás készülék, hazánkban egyedülálló módon nyújt a daganatos betegeknek olyan kiegészítő kezelést a kemoterápia alatt, amely csökkentheti a haj kihullásának mértékét.

A test gyorsabban gyógyul, mint a lélek. Az AVON 7,5 millió forintos adományából megvásárolt hajas fejbőr hidegterápiás készülékkel, hazánkban elsőként nyújthatunk megoldást a kemoterápiában részesülő betegek számára, hajuk megőrzésében. A hajas fejbőr hidegterápiája egy egyszerű kezelés, amivel a kemoterápia által okozott hajhagyma károsodása mérsékelhető. A fejbőr hőmérsékletét 4°C-ra csökkentjük közvetlenül a kemoterápiás kezelés előtt, közben és után. Ezáltal csökken a vér áramlása a hajhagymákhoz, amely által elkerülhető vagy csökkenthető a hajhullás mértéke. A páciensek számára ez a kezelés lehetőséget ad arra, hogy minél kisebb változásokat kelljen megélniük és összességében pozitívabban állhassanak a kezelésükhöz” – nyilatkozta Puskás Gabriella, az adományban részesülő Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnöke.

A készüléket eddig 22 betegünkön használtuk. Az eddigi eredmények nagyon biztatóak, a kezelésnek köszönhetően 18 beteg tudta elkerülni a paróka viselését. Célunk, hogy ezzel az egyedülálló kezeléssel megkönnyítsük a betegeink életét és a betegséggel való szembenézést” – számolt be Puskás Gabriella az eddigi tapasztalatokról.

Az AVON küldetésének tekinti, hogy a nők mellett álljon és támogassa őket, főleg egy olyan nehéz időszakban, mint amikor valakinél rákot diagnosztizálnak. Igaz a szépség belülről fakad, de a haj mégis több egy szépségszimbólumnál. Legyen az hosszú, göndör, festett vagy raszta; az önkifejezés egyik fontos eleme. Bízunk benne, hogy az egyedülálló kezelésnek köszönhetően számos nőtársunknak tudunk segíteni, hogy egy picit könnyebben, pozitívabban tekintsenek az előttük álló időszakra. Mi ezzel a gesztussal szeretnénk kifejezni, hogy mellettük állunk és ezzel is erőt, kitartást szeretnénk adni a betegség leküzdéséhez” – nyilatkozta az adomány kapcsán Fellner Krisztián, az AVON Magyarország értékesítési vezetője.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.