Tortavarázs sütés nélkül: csokis-áfonyás Charlotte

Nagycsaládos édesanyaként az elegáns megjelenésű tortáktól leginkább azért ódzkodom, mert időigényesnek tartom az elkészítésüket. Ami általában igaz is, kivéve, ha Charlotte torta készítésére adom a fejemet.

A Charlotte torta egyszerre elegáns, nagyvilági és rafinált, ugyanakkor viszont egyszerűen elkészíthető, csak némi előkészületre, majd egy kevés türelemre van szükség a krém(ek) megszilárdulásához, az ízek összeéréséhez.

A Charlotte (ejtsd: sárlott) torta őse Angliából indult hódító útjára, akkor a formákat még kenyérrel bélelték ki, almával töltötték meg, majd forrón tálalták. Nevének eredetéről megoszlanak a vélemények. Egyesek úgy vélik, hogy a középkori angol konyha részét képező charlyt szóból ered a neve, amelynek eredeti jelentése – az egy tál puding -, nem áll messze a ma ismert torta zselatinos szerkezetétől, ráadásul az 1796-ban írásba is foglalt almás Charlotte receptben szerephez jutó, a masszát körülölelő száraz kenyér szintén előfutára lehet a babapiskótás megoldásnak. Ebben az eredettörténetben a sütemény az almáskerteket óvó, almatermesztést támogató Charlotte walesi hercegnőről kapta a nevét.

Mások szerint a torta Charlotte Mecklenburg-Strelitz hercegnőről kapta a nevét, akinek tiszteletére IV. György angol király főszakácsa, Marie-Antonin Carême francia séf alkotta meg a Charlotte Russe-t, egy babapiskótákkal körülölelt, bajor krémmel készített desszertet. A Charlotte-nak – amely ma már általában hideg tortát takar -, a piskóta azóta is alapeleme, ezt kombinálhatjuk gyümölcsökkel, csokoládéval zselantinos-tejszínhabos krémekkel.

Eredet ide, eredet oda a több mint kétszáz éve született Charlotte torta üde, könnyed formavilágával a mai napig a desszerkínálat egyik legimpozánsabb eleme.

Csokis-áfonyás Charlotte torta

Charlotte torta

Előkészítési idő:  
Főzési, sütési idő: 
Összes idő:  
 Mennyiség: 12

Hozzávalók

Gyümölcsös krém:

  • 30 dkg friss vagy fagyasztott áfonya+pár szem a két krémréteg közé és a díszítéshez
  • 7 dkg kristálycukor
  • 2 evőkanál frissen facsart citromlé
  • 2,5 teáskanál zselatin
  • 3 evőkanál hideg víz
  • Mascarponekrém:
  • 45 dkg mascarpone
  • 40 dkg magas zsírtartalmú tejszín
  • 3 evőkanál porcukor

Csokoládékrém:

  • 15 dkg étcsokoládé
  • 8 dkg tejszín
  • 1 teáskanál zselatin
  • 1 evőkanál hideg víz

Elkészítés

Gyümölcsös krém:

  • Egy kis tálban keverjük össze a hideg vizet a zselatinnal és tegyük félre egy kicsit.
  • Egy kis lábosban keverjük össze a cukrot, az áfonyát és a citromlevet. Alacsony lángon körülbelül tizenöt percen át főzzük a gyümölcslekvárt.
  • Ha elkészültünk, egy apró lukú szűrőn szűrjük át a gyümölcspépet, hogy az apró magok ne kerüljenek a krémbe.
  • Melegítsük folyósra a zselatint és adjuk hozzá az átszűrt gyümölcspüréhez.
  • Tegyük félre hűlni.
  • Vegyünk elő egy 20 cm-es tortaformát. Béleljük ki az alját és a forma oldalát is babapiskótával.
  • Készítsük el a csokikrémet.
  • Vízgőz felett olvasszuk meg a csokoládét a tejszínnel.
  • Egy kis tálba keverjük össze a krémhez előírt mennyiségű zselatint és hideg vizet, majd tegyük félre, hogy megduzzadjon.
  • Ha megolvadt a csoki, tegyük félre és melegítsük folyósra a zselatint, majd öntsük hozzá a tejszínes csokihoz. Tegyük félre hűlni.
  • Egy nagy tálban keverjük habosra a mascarponét. Egy másik tálban verjük fel a 40 dkg tejszínt. Óvatosan forgassuk bele a tejszínt és adjuk hozzá a cukrot is.
  • Vegyük ketté a mascarponés masszát. Az egyik felét adjuk a gyümölcsös krémhez.
  • Vegyük magunk elé a babapiskótákkal bélelt formát.
  • Öntsük bele a gyümölcsös krémet, szórjuk meg pár szem áfonyával és tegyük a hűtőbe fél órára.
  • Az idő leteltével vegyük elő a formát, adjuk a megmaradt mascarponés krémet a csokikrémhez (ha túlságosan megdermedt volna, vízgőz felett megolvaszthatjuk egy kicsit) és öntsük a csokis-mascarponés krémet a gyümölcsös réteg tetejére, simítsuk le, majd tegyük a hűtőbe minimum fél órára.
  • Vegyük elő a formát és szórjuk meg a tetejét friss áfonyával és kössünk a torta köré egy díszes masnit.

Megjegyzés

Áfonya helyett bátran használhatunk más bogyós gyümölcsöt is, sőt keverhetjük is az ízeket. A csokinak egyik sem fog ártani.

Charlotte torta

Forrás: Mom with Five


2 hozzászólás

  1. Pár egészséges étel ami jobb ha mindig van a hűtődben! - Funland

    […] 14.Áfonya: az egészséges ételek közül sosem maradhat ki. Kalóriában alacsony, tápanyagtartalma viszont magas, tele van rosttal és antioxidánsokkal. Az agy és a szív egészségét is támogatja ez a gyümölcs, s segít megelőzni a rákot. Ráadásul finom is. Salátába, joghurtba keverve, de granolával is nagyszerű desszert! […]

    Válasz
  2. Pár egészséges étel ami jobb ha mindig van a hűtődben! – Facts

    […] 14.Áfonya: az egészséges ételek közül sosem maradhat ki. Kalóriában alacsony, tápanyagtartalma viszont magas, tele van rosttal és antioxidánsokkal. Az agy és a szív egészségét is támogatja ez a gyümölcs, s segít megelőzni a rákot. Ráadásul finom is. Salátába, joghurtba keverve, de granolával is nagyszerű desszert! […]

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.