Tökéletes kikapcsolódás a kánikulára: vizes játszótér gyerekeknek

A hétvégi kánikulára való tekintettel fontos a vízpótlás, de ezt akár egy alternatív módon is megoldhatjuk: menjünk vizes vidámparkba a családdal!

Több mint 100 millió forintos fejlesztést hajtott végre a patcai Katica Tanya Élményközpont. A Dél-Dunántúli Régió meghatározó, többszörösen díjnyertes turisztikai létesítményében átadott, az egész családnak szóló új attrakciókkal jelentős látogatószám növekedést várnak már ebben az évben a beruházók.

A Zselic szívében, Patcán található 12 hektáros élményközpont állatsimogatót, több tucat játszó alkalmatosságot és több hazánkban egyedülálló attrakciót foglal magába. Itt van egyebek mellett Közép-Európa legnagyobb fűthető, fedett csúszdaparkja és játszóbirodalma, Európa legnagyobb fa labirintusa és a Dunántúl egyik leghosszabb lecsúszója.

Katica tanya (6)

“A Katica Tanya fejlesztési stratégiája három fontos alapelvet követ. Az első, hogy csak olyan beruházást valósítunk meg, amely nem fogyaszt energiát, vagy ha mégis, akkor azt saját magunk állítjuk elő megújuló forrásból” – hangsúlyozta Handó János. –  “Nagyon fontos, hogy nem akkor és arra ruházunk be, amelyre éppen van pályázat. Ha az üzleti elvárásaink mást igényelnek, akkor saját forrásból fejlesztünk. Ezen kívül olyan attrakciók készülnek Patcán, amelyet minden korosztály élvezhet. A mostani fejlesztéseink megvalósításakor is ezt a három elvet tartottuk szem előtt.”

A legújabb fejlesztései révén megújult az több mint száz állatnak otthont adó állatsimogató: a Katica Tanyán lakó állatsereglet még közelebb került a látogatókhoz. Elkészült a Telibe-Találda, ahol 10 darab légágyú szivacslabdákat lő ki és a cél a társ telibe találása. Megépült Közép-Európa leggyorsabb szárazcsúszda parkja, ahol négy és fél, hét és tíz méter magas csúszdákról szállhatnak alá a bátrak. Elkészült egy 300 négyzetméteres vizes játszótér, ahol 16 különböző vízköpő, locsoló és egyéb módon vizező eszköz szolgálja felfrissülést meleg időben. Építettek egy “Mesevonatot”, ahol az egész család együtt utazhat Matyi traktor segítségével. Új információs pontok is várják a látogatókat, akik így könnyebben fedezhetik fel az Élményközpont egyre több színes és tartalmas szolgáltatását. Emellett a kültéri attrakcióik jelentős része árnyékolást kap.

A beruházás összértéke meghaladja a százmillió forintot, a fejlesztést hitelből, illetve saját erőből finanszírozták a tulajdonosok. Mindezek eredményeként a tavalyi 65 ezres látogatói számot már ebben az évben 75 ezerre szeretnénk növelni, tette hozzá Handó János.

Katica tanya (9)

Gelencsér Attila, Kaposvár és térségének országgyűlési képviselője a mai ünnepélyes átadáson elmondta: a beruházás révén egyszerre valósult meg az átgondolt és környezettudatos turizmusfejlesztés, valamint a társadalmi felelősségvállalás. Emellett a bővülő családi szórakoztató- és élménypark új munkahelyeket is teremtett. A fejlesztés azért példaértékű, mert csak így lehet egyre több vendéget ide vonzani, nem csupán Kaposvárról, Somogyból, hanem az egész országból. A Katica Tanya egyike a legvonzóbb Kaposvár környéki turistacsalogató attrakciónak.

Gelencsér Attila hangsúlyozta: a turizmus idén is a gazdaság egyik húzóágazata lesz. Nemzetgazdasági szempontból az ágazat Magyarország bruttó hazai termékéhez közvetlen és közvetett módon 10 százalékkal járul hozzá. A kormány arra törekszik, hogy ez az arány tovább emelkedjen.

 

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.