A tojásfestés-rejtély: a gagyi, a kivitelezhetetlen és a pótlék

Hogyan lesz gyönyörű, egyedi hímes tojásod húsvétra? Hát, ha engem kérdezel, akkor sehogy, mert számomra a tojásfestés az örök rejtély.

Pedig az idén jó előre elhatároztam és treníroztam is magamat, hogy ideje túllépni a bolti festékbe agyonfőtt tojást mártogató szinten, s helyette menő hímeseket fogok készíteni a locsolóknak. Napokon át bújtam hát a netet, jegyzeteltem, okosodtam, úgy éreztem, teljesen kiműveltem magamat a tojásfestés kérdéskörben. Aha… pont úgy. Hovatovább beszereztem egy csomó kelléket, díszt, kreatív csodát, sőt, még az ingem ujját is feltűrtem (és milyen jól tettem, legalább az nem a kukában végezte) és hétvégén, mintegy tesztüzemként belevetettem magamat a tojásoskosárba.

1. felvonás

Az első és legnagyobb dilemmám maga a tojás volt. Mármint, hogy milyet használjak? Főtt, fújt, hungarocell, műanyag?

Mindegyiknek megvan az előnye, na, meg a hátránya is, de ez utóbbi már csak akkor derül ki, amikor boldogan hazaviszed a főnyereménynek titulált darabokat. Fél mázsányi szakirodalom átböngészése után én az idén a műanyag fehér tojások mellett tettem le a voksomat. Nem a műanyag vonzott bennük, hanem a fehérségük.

Tyúkok által tojt igazi fehér tojást évek óta nem láttam, vagy ha mégis, akkor aranyárban mérték darabját és ráadásként a város másik végében lehetett csak kapni. Ezzel a hendikeppel maradt hát a műanyag. Bár ennek beszerzéséhez is kisebb túrát kellett tennem, mert a művészellátó (sic!) boltokban csak az nem volt, helyette lehetett kapni pirosat és kéket meg zöldet és lilát és persze barnát. Mi mást?

De kitartásom nem maradt jutalom nélkül és végül tíz darab hófehér műanyag tojás boldog tulajdosa lettem. Hófehérségük mindaddig tartott, amíg hozzájuk nem értem, vagyis körülbelül tíz másodpercig… sem. Sebaj, majd otthon lemosom őket. Öt gyerek édesanyjaként nincs az a kosz, amivel ne tudnám felvenni a harcot. Nos, de van… a tojásokra tapadóval. Egész pontosan a fehér tojásokra tapadóval. De alig egy óra küzdelem, több flakonnyi körömlakklemosó és újra a régi fényükben pompáztak… csak hozzájuk ne érjen senki! De hogy fogom akkor megfesteni őket? Mit festeni?! Művészileg megalkotni?!

Félre az agonizálással, jöjjön a következő lépés!

2. felvonás

Jöhetett hát a következő dilemma, ami igazából nem is volt az, mert már idejekorán elhatároztam, milyen technikát fogok alkalmazni. Két elég egyszerűnek tűnő módszert választottam: egy körömlakkos változatot és egy csillámporosat.

Igen, abban bíztam, hogy ezeknek a kivitelezésében számíthatok majd Nagylányra, hiszen olyan jó kis csajosnak hangzottak. Hangzottak… ez a jó kifejezés, mert a kivitelezésük, nos, az minden volt, csak nem csajos. Nagylány, amint meglátta az ebédlőnket két perccel azután, hogy belekezdtem a projektbe, visítva menekült a helyszínről és a többieket is óva intette, hogy a közelembe jöjjenek. De miért?

#Körömlakkos tojás

Eme technika lényege, hogy kézmeleg vízre néhány csepp különböző színű körömlakkot kell cseppenteni, majd egy fogpiszkálóval kicsit márványosra keverni. Utána jöhet a festés maga: a tojást végig kell hengergetni az előkészített víz tetején. Aha.

Mint kiderült, tökre nem mindegy, hogy milyen körömlakkot használ az ember. A csillogós nem jó, mert… csak. A beszáradt sem, mert az meg nem cseppen. De számomra úgy tűnt, hogy fogpiszkálóból sem mindegy, milyet használ az ember, mert az enyém egy pillanat alatt összerántotta a víz felszínéről az összes körömlakkot, amelyet nem kis erőfeszítés árán sikerült egyetlen egy alkalommal eloszlatnom rajta, egyetlen apró gombolyagba sűrítve. Azt pedig akár a hajamra is kenhettem volna.

Ehhez jött még, hogy ha nem sikerült pont eltalálni a víz hőmérsékletét, akkor a körömlakkcseppek vígan leszánkáztak a pohár aljára. Ha meg sikerült, akkor olyan hamar kihűlt, hogy a második adag szín – a harmadikról meg nem is beszélve – cseppjei már megint a pohár aljáról néztek vissza rám. Ergo kell(ett volna) valaki, aki segít. Nem egy szoliter játék az biztos…

Nyilvánvaló az is, hogy az ember nem szívesen vágja tönkre egy ilyen projekt kedvéért a kedvenc vizespohár gyűjteményét (ha ráadásul nagy sokára sikerült egy tucatnál is több egyforma darabra szert tennie, ami ugye egy héttagú családnál alapvetés), akkor első körben műanyaggal próbálkozik. A kis naiv. Csakhogy annak meg a víz alá bukó körömlakkcseppek vígan kimarják az alját és máris az egész konyha színes és büdös vízben úszik.

De még ekkor sem adtam fel. Fóliával kibéleltem a poharat és újra nekiveselkedtem. Siker! Csak a színe, a mintája és struktúrája nem tetszett, meg hogy néhol be se fogta a körömlakk a tojást – bezzeg a kezemet! -, máshol meg fél centis bevonatot képezett rajta… Sebaj, majd a csillámporos jobb lesz! Mert ugye, a remény hal meg utoljára.

#Csillámporos tojás

Itt a tojásokon kívül csak néhány ecsetre, folyékony ragasztóra és némi csillámporra van szükség. A kivitelezéshez pedig tényleg nem kell agysebésznek lenni: a tojást be kell kenni a ragasztóval és rászórni a csillámport, majd száradás után a felesleget leporolni. Pont így… nem sikerül persze megvalósítani. A ragasztó nem lesz egyenletes, viszont csíkos az ecsettől, ergo a csillámporos minta is az lesz…, ami egy Gauguinnél vagy Cézanne-nál ugyan jól mutat, de egy húsvéti tojáson?!

Másrészt a ragasztó nagyon erősen ragaszkodik az ecset szőréhez, ez utóbbi pedig nagyon gagyin mutat a csillámpor között, ráadásul a kötőanyag ilyenkor a szempillantásnál is gyorsabban szárad, de csak ilyenkor, mert a csillámpor még fél órával a ragasztóra történt felvitele után is hullik… mindenhova és bárhova.

Ó, és még valami. Ennél a technikánál nem cél, hogy a teljes tojást beborítsuk csillámporral – hacsak nem vesztettük el teljesen a józan eszünket – viszont akkor kilátszik a műanyag tojás illesztése, így aztán dönthetünk: vagy mindegyiket kvázi egy sémára díszítjük az illesztés mentén és akkor jók vagyunk, csak éppen unalmasak, vagy elvetjük ezt a technikát… esetleg a műanyag tojásokat.

Itt azért már kezdtem elveszíteni a türelmemet és a tojásaimat.

3. felvonás

Ott álltam hát a hadszíntéren és azon gondolkoztam, hogyan menthetném meg idén is a húsvétot? Ekkor hirtelen fény gyúlt az agyamban (nem gyakran történik ilyesmi, de most épp igen…).

Pogácsaszaggató elő! Két hajlítás itt, három nyomás ott… mondjuk olyan lett az eredetileg tojásformának szánt szaggató, mintha félig bevarrt fenekű tyúkok alapján mintáztam volna, de kit érdekelt? Kellett még egy kis liszt, szódabikarbóna és víz (RECEPT ITT). Az eredmény? Hófehér, tojás alakú, csak az illesztés hiányzik. Ráadásul még törékeny is, mint az igazi, nem úgy, mint a műanyag. Kell ennél tökéletesebb?