Készítsünk ketchupot házilag!

Nem az egyszerűség a lényege a házi ketchup készítésének, hanem az, hogy sokkal finomabb, mint a bolti és nincs benne semmilyen adalékanyag, vagy tartósítószer.

Hozzávalók

  • 5 kg paradicsom
  • 2 nagy fej hagyma
  • 12 gerezd fokhagyma
  • kevéske olaj a megpirításhoz
  • 3 dl almaecet
  • 1 kávéskanál szegfűszeg (őrölt)
  • 1 kávéskanál fahéj
  • 1 kávéskanál fekete bors
  • 2 kávéskanál só
  • 2 evőkanál mustár
  • kb. 30 dkg cukor
  • 10 dkg barna cukor

Elkészítése

paradicsomot jól megmostam és feldaraboltam. A hagymákat apróra vágtam és olajon megdinszteltem, erre jött rá az apróra vágott fokhagyma, amit szintén egy kicsit sütöttem az olajban. Ezután ráborítottam az összes paradicsomot egy nagy lábasba.

Következtek a fűszerek: fahéj, bors, só, szegfűszeg, majd az almaecet, cukrok, mustár. Főztem közel 1 órán keresztül, folyamatosan kevergetve. Már ekkor isteni ketchup illata volt, csak úgy terjengett az egész lakásban.

ketchup2

Miután letelt az egy óra, az egész paradicsomos főzetet  paradicsompasszírozón átnyomtam, majd még botmixerrel összeturmixoltam. Következett egy hosszabb, 3 órás főzés, amíg el kezdett besűrűsödni az egész. Ez nagyban függ attól is, hogy a paradicsom mennyire leveses. A főzési idő alatt sokszor átkevertem és többször kóstoltam, milyen az íze. Így került még bele cukor, só és almaecet is. De ez már egyéni ízlés dolga.

Mikor elég sűrűnek éreztem, a szószt forró üvegekbe töltöttem és száraz dunsztba helyeztem őket.Másnap egy üveggel óvatosan kivettem a dunsztból, hogy megkóstoljuk. Nagyon finom lett, így megérte elkészítéséhez a hosszú időt eltölteni.

 szekimama.blogspot.hu / sokszinuvidek.hu

Forrás: https://napidoktor.hu/index