Rákellenes gyógygomba kivonatok a klinikai kísérletek tükrében (x)

Számos szájon keresztül adagolt gyógygomba kivonat rákellenes hatását már klinikai kísérletek is igazolják.

A jó minőségű, gyógygomba kivonatok különleges helyet foglalnak el az élelmiszerek, illetve az étrend-kiegészítők között, hiszen azok – és itt nem jogi értelemben vett, hanem tudományosan megalapozott – gyógyhatásáról és ártalmatlanságáról évszázadokra illetve évezredekre visszanyúló népgyógyászati tapasztalatok tanúskodnak. A gyógygomba kivonatok jótékony hatásáról szerencsére már számos magyar beteg is beszámolhat.

Dr. Szabad Katalinnál 2009 januárjában kissejtes tüdődaganatot állapítottak meg. Tüdejében több, mit tíz kisebb-nagyobb daganatot diagnosztizáltak. Katalin kezelőorvosa műtétet nem javasolt neki, őszintén elmondta, hogy betegsége sajnos gyógyíthatatlan, és valószínűleg csak néhány hónapja van.

szabadkatalin

A beteg nem nyugodott bele a végzetes diagnózisba, eldöntötte, felveszi a harcot a gyilkos kórral. Ekkor ismerkedett meg a gyógygomba kivonatokkal. Katalin így mesélt erről az időszakról:Éreztem, hogy a szervezetem napról-napra erősödik, felélénkül, és még a kemoterápiát is egyre jobban viseltem. Három hónap múlva az esedékes CT-vizsgálat döbbenetes eredményt hozott. Minden egyes daganat eltűnt.”

Egy év múlva egyetlen 11 mm-es csomót találtak Katalin tüdejében, ami radiológus orvosa szerint a mai napig nem változik, áttétet nem képzett.

Dr. Szabad Katalin ma is jól van: „Véleményem szerint az állapotjavulást a gyógygomba kivonatoknak köszönhetem.”

Varga Gábor ezen az eseten nem lepődött meg, hiszen régóta tanulmányozza a gyógygombák jótékony hatását: „A gyógygomba kivonatok különleges helyet foglalnak el az élelmiszerek, illetve az étrend-kiegészítők között, hiszen azok – és itt nem jogi értelemben vett, hanem tudományosan megalapozott – gyógyhatásáról és ártalmatlanságáról évszázadokra illetve évezredekre visszanyúló népgyógyászati tapasztalatok tanúskodnak. Számos szájon keresztül adagolt gyógygomba kivonat rákellenes hatását már klinikai kísérletek is igazolják.” Varga Gábor hatóanyag-szakértő az egyes gombafajták rákra gyakorolt hatását is kutatta.

Az egyik legismertebb rákellenes hatású gyógygomba a Bokrosgomba.

Egy Japán klinikai vizsgálatban a gomba un. D-töredéke gátolta az áttétképződést és javította bizonyos rákellenes immunsejtek aktivitását. Egy másik japán klinikai kísérletben a Bokrosgomba hatását előrehaladott II-IV. stádiumos rákbetegeken vizsgálták. A vizsgálat megállapította, hogy a Bokrosgomba és kivonata tumor regressziót vagy lényeges állapotjavulást okozott az emlődaganatban szenvedők 68.8%-ánál, a tüdőrákban szenvedők 62.5%-ánál és a májdaganatban szenvedők 58.3 %-ánál. A vizsgálat szerint a kemoterápiás kezelésben részesültek immun-kompetens sejtjeinek aktivitása is 20-40%-al növekszik a gyógygomba kezelésben nem részesültekhez képest.

Az Agaricus blazei Murill kivonat jótékony hatását Dél-Koreában végzett placebo kontrollált kettősvak klinikai kísérlet (2004) támasztja alá. Nőgyógyászati rákban szenvedőknél a gyógygombával kezelt betegeknél a természetes ölősejtek rákellenes aktivitása lényegesen fokozódott, valamint a gyógygomba a kemoterápia mellékhatásait csökkentette, pl. álmatlanság, étvágytalanság, hajhullás, hányinger/hányás, érzelmi instabilitás, általános gyengeség esetén.

A Cseppkőgomba (Süngomba) kínai kettősvak klinikai kísérletben eredményes volt gyomor nyálkahártya gyulladás (gyomorhurut) kezelésében.

Említést érdemel az állatkísérletek alapján az egyik legerősebb rákellenes tulajdonságokkal rendelkező gyógygomba, a Patkónyelv. A Patkónyelv kivonatról számos klinikai esettanulmány látott napvilágot rangos nemzetközi orvosi szaklapokban. Ezek a tudományos cikkek a Patkónyelv kivonat fogyasztásával összefüggésbe hozható drámai mértékű tumor regressziókat írnak le előrehaladott rákbetegek esetében. – mondta Varga Gábor, aki továbbra is folyamatosan kutatja a gyógygombakivonatok jótékony hatásait.

Veress_Zsolti2

A 12 éves Veress Zsolti szülei akkor döntöttek úgy, hogy kipróbálják ezt a természetes táplálék-kiegészítőt, amikor a kisfiú fejéből egy 5 cm agydaganatot távolítottak el. A műtét után azonban sajnos 5 kisebb góc maradt Zsoltika fejében. A szülők úgy döntöttek, hogy a kemoterápia alatt elkezdik adni a kisfiúnak a gyógygomba kivonatokat. A hatását már a kemoterápia alatt érezték. A kisfiú a kemoterápiát meglepően jól viselte, rosszullétei alig voltak. A következő meglepő hír akkor érte a családot, amikor Zsolti MR eredményeit közölték velük. A kisfiú édesanyja, Erika mesélt erről a napról:

„ Zsoltika fejéből az összes maradvány góc eltűnt. Egyszerűen a felvételen nem látszott semmi. Még az orvosok is meglepődtek ezen az eredményen. El sem tudom mondani, milyen boldogok voltunk, amikor az orvos közölte a negatív leletet. Én meg vagyok arról győződve, hogy a gyógygomba kivonatoknak köszönhetjük ezt a jó eredményt.”

A gyógygomba kivonatokról bővebben olvashatnak a www.max-immun.hu weboldalon.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.